Zenóbia

Zenóbia

Már azt hittétek?

2012. október 25. - Zenóbia

Hogy vissza sem jöttünk Egerből? Hogy belefulladtunk egy hordó borba? Nos, így történt, de aztán hosszas keresgélés után kihúztak minket sajna a hordóból és kitoloncoltak a városból. Legközelebb kénytelenek leszünk álruhában menni.

Ha van klausztrofóbiás ellenségetek, azt nemes egyszerűséggel tuszkoljátok be a Minaretbe, egy géppuskával álljatok meg az ajtóban és nézzetek rá fenyegetően, hogy ha nem megy fel, seggbe lövitek. Mire felér, pont olyan lelkiállapotba fog kerülni, hogy levetődik az erkélyről. Nem tudom ez miért jobb, mintha simán seggbe lövitek, de mindenesetre kegyetlenebb megoldás. Én nem gondolnám magam különösebben klausztrofóbnak, pontosabban nem gondoltam magam annak az ötvenedik lépcsőfokig, amikor mondtam az Ivánnak, akinek mindkét válláról dörzsölte le a bőrt a fal, hogy na akkor irány vissza, mert én itt most mindjárt elájulok, és szar lenne cipelni. De aztán mivel egy hős vagyok, meggyőztem magam, hogy ha már idáig eljutottam, nehogy már a maradék negyvenhét lépcsőt ne bírjam ki, így felnégykézlábaztam a tetejére. Ott aztán már örvendeztem a levegőnek és a kilátásnak, az Iván helyett is, mert ő viszont tériszonyos, így csak a fejét dugta ki óvatosan az ajtón, azt is csak véletlenül. Egy kicsit elröhögcséltünk azon, hogy a két szerencsétlen hülye, az egyik nem bírja a szűk helyeket, a másik a magasságot, mégis mi a fenét keresünk a Minaretben, aztán irányba vettük a fentről is jól látható csokiboltot, mert muszáj volt helyreállítani a vércukrunkat. Vettünk is gyorsan ezer forintért öt darab bonbont. Ha azt vesszük, hogy az ötből kettő annyira durván jó volt, hogy azóta is csorog értük a nyálam, szerintem simán megérte. Egyébként minden teljesült amiért mentünk, aludtunk sokat, ettünk-ittunk jókat és sokat, sétálgattunk napsütésben, örültünk az őszi tájnak, amit kb. annyi értelme van fényképezni, mint a naplementét, ezért ezzel nem is fárasztottuk magunkat, meg titeket sem foglak emiatt. Szedtem egy csomó szépséges levelet, amiket szépségesen el is rendezgettem a dohányzóasztalon egy tálban, ők meg szépségesen összepöndörödtek, úgyhogy szépségesen fogom őket kibaszni a kukába hamarosan. A tavalyiak ezt nem csinálták, azok jobb magaviseletű levelek voltak.

Sütni ugyan nem sütöttem semmit még mióta hazajöttünk, de mivel találtam két nem annyira vidám állapotú banánt a spejzban, ezért azokból még aznap este legyártottam egy roppant gyors desszertet, hogy azért legalább valamit csináljak már édesség fronton, mert kezdett tikkelni a szemem. Lásd következő bejegyzés. Mármint nem a tikkelés lesz benne, hanem a gyors desszert.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr734870447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása