nem az erkélyen ücsörgök otthon, és milyen büszke voltam, hogy de jó, két hét után nem hányva jövök be, ezzel már kihúzom karácsonyig simán, mert kipihenem, feltöltődtem, hűdeklasszazélet. A harmadik napra megjött a hányás, mert az erkélyen akarok ücsörögni, mert hiába a két hét, ha kimaradt belőle az egész napos sorozatbambulás, az egész napos ágyban döglés, amikor csak azért öltözöl fel, hogy átvedd a pizzát, az egész napos hátvakargatás, a kerti fűben hempergőzés. Ezek mind kimaradtak, pedig ezek mind olyan dolgok, amik nem maradhatnak ki egy rendes szabadságból, nem is volt rendes szabadság akkor, hát ez így nem mehet tovább, marad a hányás. Persze, most csak nyávogok, de hadd nyávogjak már, meg ez az én blogom, úgy nyávogok benne ahogy akarok. Mert vissza kell állnom a korán kelésre is, ami még nem megy eléggé, így kimarad a smink meg a csini vagyok, marad a leharcolt, leszarom hogy nézek ki állapot, ma konkrétan úgy jöttem be, hogy csak itt bent vettem észre, hogy a jobb oldalon tiszta fogkrém a hajam. Most a mindenkinek be tudnék mosni aki képes itt nekem vigyorogni állapot van, ne vigyorogjatok.

Nem baj, ma hazamegyek és sütök két tepsi süteményt a holnapi temetésre, attól majd jobb lesz. Nem a temetéstől, hanem a süti sütéstől. Lecsillapít, lemegyek közben alfába, dúdolgatok is majd, valami olyan kerül ki a kezem alól amitől úgy érezhetem, hogy csináltam valami hasznosat, amitől szebb lesz a világ, talán még egy temetésen is. A süti vigasz a bajban. Ha másért nem azért, mert bele van sütve a törődés meg az odafigyelés, meg az együttérzés, meg a gondoskodás. Hogy tudod, hogy nem maradsz egyedül a bajban, mert addig nem vagy egyedül, amíg jön valaki és megkínál egy kocka sütivel, amikor fáj az élet.