Igen, mi vagyunk az egyetlen normális család a környéken, amikor folyton a fura szomszédainkról regélek akkor nekem van igazam, és bennünk persze nincs hiba egy szem se. Szóval, ezt muszáj elmesélnem, mert beszartam rajta konkrétan. A hátsó szomszédunk, tudjátok, a kommunista a harminc macskájával (igen, tudom, hogy minden bejegyzésben egyre több macskát írok, de szerintem a pincében klónozza őket egy titkos laborban). Van neki egy fia is. Alkoholista, és egyben piromániás. Az alkoholizmusa nem különösebben zavar minket egészen addig, míg egyszer fel nem gyújtja a mi kertünket is, de eddig azt még csak a félszemű futós bácsinak sikerült egyszer, aki az oldalsó szomszédunk, tudjátok. Valószínűleg pont arra a szemére nem látott, amerre terjedt a tűz. Na mindegy, tehát a piromániásról onnan tudjuk hogy az, hogy minden este, nem hazudok, nem túlzok, tényleg minden áldott este eltüzel valamit. Minimum egy órán keresztül éget és füstöl, na jó, a szakadó esőre még nem talált megoldást, de már dolgozik rajta az anyja titkos laborában a pincében. A melletük levő zöldségestől elkunyerálja a romlott árut meg a papírdobozokat és azokat gyújtja fel, ha otthon épp nem talál semmit. Na most, mivel el vagyunk bőven látva szomszédokkal, a velünk szemben lakó megelégelte a dolgot, és betanította a hat éves kislány unokáit, hogy amikor meglátják a pasit, akkor kezdjék el kurva hangosan kántálni, hogy PIROMÁNIÁS-PIROMÁNIÁS-PIROMÁNIÁS! Így mulatunk mi itt a kertvárosban, csak szolidan és barátságosan.