hogy nagyi az előbb mesélte, hogy amikor apu született, akkor pénteken már érezte, hogy nincs túl jól, aztán elment wc-re ahol elfolyt a víz, amiről ő egészen odáig azt hitte, hogy az lesz maga a szülés. De mivel nem az volt, ezért sírva fakadt és mondta az egyik rokon néninek, hogy de hát elfolyt a víz és nem jött ki a baba, akkor most mi lesz. A néni mondta neki, hogy ne aggódjon, majd lesz itt baba, csak kicsit később. Elvillamosoztak a papával a kórházba, ahol nem fogadták őket mert nem adtak pénzt, így aztán átgyalogoltak a szülőotthonba, ahol másnap estére lett meg apukám. Mennyire lehetett rémisztő így végigcsinálni egy huszonnégy órás vajúdást, hogy azt sem tudta, mi történik vele, gőze sem volt egyáltalán semmiről sem?! És nem azért, mert nagyi buta lenne, mert egyáltalán nem az, sőt, és nem is a világvégén laktak, ahol nem találkoztak hónapokig senki emberfiával vagy lányával, nem is értem. Egyszerűen csak ennyire nem beszéltek ilyesmiről, nekem ez teljesen elképesztő, hogy hát valamennyire csak fel kellett volna készíteni azt a szerencsétlen lányt, hogy ez nem lesz azért egy fáklyásmenet, na. Nem mondom, hogy az normális, hogy megnézhetjük a youtube-on a Mariskának a szülését premier plánban, meg elolvashatunk százmillió szüléstörténetet, mert ezektől aztán meg lehet hülyülni rendesen, generálódik a rettegés az ilyen amúgy is paragépekben mint én, hagyjuk is.

Egy ilyen szülés, egy háború, egy évekig fogságban levő férj, egy forradalom, egy végigkapált élet. Azt hiszem jobban szeretem a spórolós történeteket, azoktól legalább idegbajt kapok, nem sokkot. De legalább két napja esik az eső, emiatt úgy tűnik mégis lesz az idén termés, tehát mégsem jön el a világvége, azért ez egy pozitívum, akárhogy is nézzük.