Ok, azért most már én is erősen remélem, hogy ez a tél utolsó nagy rohama felénk, amit a most hirtelen felébredő tavasztündérek jól levernek a sárga nárcisz-varázspálcájukkal vagy valami ilyesmi.
Reggel gazdagodtam egy rémisztő információval, miszerint mégsem az az utolsó Sasadi busz amivel én szoktam jönni, hanem van még utána is kettő, amivel még simán beérnék kilenc előtt, de ez így nem lesz jó, mert eddig csak azért keltem fel ehhez, mert azt hittem, hogy különben elkésnék. Most azt a koncepciót alkalmazom nagyon cselesen, hogy próbálom ezt az új információt elfelejteni, ami nekem nem szokott nehézséget okozni, de most valószínűleg fog, főleg, hogy a blogomba is beleírtam. Meg különben is, épp tegnap határoztam el, hogy jövő héttől újra fél nyolcra járok, hogy végre legyen megint időbeosztásom, meg időm magamra meg ilyenek, kíváncsian várom a fejleményeket.
Tegnap pedig randim volt jasonstathammel a férjemmel, rózsával meg vacsorával, borral, vastag tésztás pizzával, műszegfűkkel az asztalon, meg is beszéltük, hogy nehogy egyszer felújítsák ezt a helyet, mert minden varázsát elveszti majd. Nem volt évforduló meg semmi ilyesmi ünnep, ezt csak azért mondom, mert mindenki azt hitte, akinek elmeséltem, hogy megyünk este vacsorázni. Szóval nem, egyszerűen csak azért mentünk, mert szeretünk egymás társaságában lenni, és együtt programot csinálni, de a kérdezősködőktől tudom, hogy ez el fog múlni ne aggódjak, pár év múlva eszünkbe sem jut majd, hogy a kikapcsolódás azt jelenti, hogy eltöltsünk egy estét egymással. Ide most jöhetne a frenetikus poén az én is mással meg ő is mással dologról, de nem jön.