A tegnapi nőgyógyász frenetikus élmény volt, olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, amilyenekre egyáltalán nem vágytam. A dokitól simán megijednék fényes nappal is, nem kellene hozzá sötét sikátor, és nagyjából annyira szószátyár mint az Iván, vagy még egy kicsit kevésbé. Így aztán fogalmam sincs, hogy mi történt velem tizenöt percben, kérdezni meg ilyenkor nem kérdez az ember lánya, mert épp elég arra koncentrálni, hogy most valójában a tengerparton napozok, nem pedig széttett lábakkal fekszem, és egy rosszarcú pasas matat a lábaim között. Felöltözés után persze már kérdeztem, kaptam néhány vállvonogatást, és semmitmondó választ, és itt gondolkodtam el, hogy lehet mégis ki kellett volna fizetni azt a pénzt egy magánrendelőben. Most még inkább utálom a Kútvölgyit, hogy a hosszú évek alatt megtalált tényleg igazán normális nőgyógyászatot eladták magánnak. Azt hittem, hogy végül is amíg nem szülök, jó lesz nekem az sztk is, évente egyszer kibírom, de már nem vagyok benne biztos, hogy ki akarom bírni, annak ellenére, hogy egy rákszűrés árából simán vehetnék magamnak egy promod farmert. Bennem van a hiba nyilván, mert valami hihetetlen naívsággal kedvességet és közlékenységet is vártam, nem csak szakértelmet. 

Történt jó is, megérkeztek a könyveim, többek között a Sárkánydárda-krónikák, tegnap miután meghozta a futár, órákon át úgy tettem, mint aki mindjárt leteszi a könyveit és elkezd dolgozni, de aztán tovább tapogattam őket. A netes rendelést sem szeretem valójában, mert így kimarad a könyvesboltban nézelődés élménye, ahol tényleg megfogdoshatom, átlapozhatom, ellenőrizhetem a betűket, meg a papírt, meg beleolvashatok, de akkora akció volt, hogy muszáj volt rendelnem. Valahogy ez az egy dolog, amiben iszonyúan ellenállok a fejlődésnek, és rettegek tőle, hogy az én gyerekem már nem fog könyvet olvasni a szó szoros értelmében, mi lesz így a könyves  iparággal, ne hagyjuk, vonuljunk az utcára transzparensekkel meg minden. Tényleg nagyon kevés dolog van, amiért én szívvel-lélekkel tudnék küzdeni, mert a legtöbb dolgon simán átlépek, mert nem érdekel, de ez egy ilyen. Majd én leszek a lázadó nagymama, aki papírkönyvekkel mászkál a villamoson, a fiatalok meg ujjal mutogatnak rám, és összenevetnek a hátam mögött.