Nem dicsekednék különösebben azzal, hogy mennyire jól indult az új évünk, mert Iván megint beteg, lassan ezzel is mehetnék panaszkodni a paphoz, hogy hát erről nem volt szó, atyám. A folytonos aggódás egy dolog, de most már kezdek mérges is lenni. Ide kellene most egy frappáns és borzasztóan megfélemlítő mondat, hogy és ha én egyszer mérges leszek, akkor aztán...De nyilvánvalóan akkor aztán sem lesz semmi, csak mérges leszek, de kire és minek?

Már tegnap is motoszkált bennem a gondolat, és mára kezd rajtam elhatalmasodni, hogy be kellene menni az alexandrába falinaptárért, és ha már ott vagyok, akkor meg kellene venni azt a két könyvet, amit előbb-utóbb úgyis meg kell, és akkor miért ne inkább előbb, és aztán a móriczon ott van nem messze a táskás is, ahol kinéztem pár hónapja egy táskát, de nem vettem meg, mert majd következő hónapban, és azóta eltelt egy pár következő hónap, és lehet, hogy még egy pár el fog telni. Előbb-utóbb szomorú leszek emiatt. Vagy mérges. és ha én egyszer mérges leszek... Bár történt azért jó is, mert Iván munkája elismerést nyert, és az új adózás miatt iszonyúan megemelkedett az én fizetésem is, pontosan egy ezer forinttal. éljen!viktor!éljen!viktor! Az övé szerencsére többel. Szóval ezt az iszonyú összeget arra fogom felhasználni, hogy veszek neki minden hónapban kinder tojást. Az ő emelését pedig arra, hogy veszünk nekem új ruhákat, legalábbis erről próbálom meggyőzni logikus érveléssel, hogy ez így nagyon igazságos megoldás.