és végre szombaton megvolt Iván meglepetés bulija a harmincadik születésnapja miatt, végre mondhatok akármikor akármit akárkinek, nem kell folyamatosan arra figyelnem, hogy mikor bukok le a szervezkedéssel. Az elmúlt két hónapban nagyjából 625 olyan alkalom volt, amikor el akartam neki mesélni, hogy mit is csináltam aznap, de aztán mégsem tettem, állati titokzatos nő voltam, bár ez neki amúgy nem tűnt fel, ami más esetben lehet, hogy sírnivaló, de ez most nem az az eset. Meg különben is, a Loretta panaszkodott a múltkor, hogy kevés bókot kap a pasijától, ezen mélyen elgondolkodtam, és szerintem ezt is meg lehet szokni egyrészt, másrészt ez csak azért van, mert az Iván sem akkor bókol amikor én azt elvárom, hanem meglepetésszerűen jegyzi meg, hogy "és mennyire jó a melled" mondjuk. Na de ennek ellenére szerveztem neki bulit, aminek nagyon örült, meg én is, hogy idén már többet nem kell szerveznem, azért az esküvő is bőven kielégítette ezen hajlamaimat. Egyébként pedig közölte, hogy ugyan nagyon okos és ügyes vagyok, hogy ilyen jól el tudtam előle titkolni ezt az egészet, de ezek után ugye nem fogom elvárni, hogy egy szavamat is elhiggye.
és kaptam isolde-tól karácsonyi ajándéklistás mém-et, aminek több okból is nagyon örültem, például most már tudom, hogy mi az a mém, és akkor ezek szerint tényleg blogger lettem, nem csak úgy teszek, mert néha még volt ilyen gyanúm. Szóval hamarosan jön a listám.