A hadjárat a ruhatár beszerzésére megkezdődött, és a második nap egy azaz egy darab bokacsizmával gazdagodtam. A boltban hosszasan elgondolkodtam, hogy most akkor ez vajon nagymamás vagy ribancos darab-e, bármennyire is valószínűtlen, hogy valamiről ez a két dolog egyszerre jusson eszébe valakinek. A Loretta utálta, ellenben egy anyám korabeli nő mikor meglátta a kezemben egyből letámadott, hogy kényelmes-e, és hogy melyik polcon találtam. Ebből az éles elméjűek levonhatnák azt a következtetést, hogy a csimma ezek szerint inkább nagymamás, de maradjunk annyiban, hogy szerintem csak és kizárólag azok a nagymamák vennék fel, akikben van némi ribancos hajlam.

A ruhatár többi részét pedig erősen megfontolva szerzem be, ami szintén biztos jele annak, hogy felnőttem, azon kívül, hogy megeszem a lecsóból és a töltött paprikából is a paprikát, amit régen nem tettem volna. Igen, a lecsóból is kipiszkáltam, csak kicsit tovább tartott. Szóval az van, hogy mivel elenyésző számú ruhadarabra mondom azt, hogy na ez most tényleg tetszik, azokról is általában kiderül, hogy sokkal drágábbak mint azt én és a pénztárcám szeretnénk, ezért nem veszem meg egyből, hanem ha még három nap múlva is úgy érzem, hogy na azt tényleg meg kéne venni, mert tényleg igazán tetszik, akkor visszamegyek és megveszem. Most több ilyen darab is megfontolás alatt van.