Zenóbia

Zenóbia

Házi túróstekercs

2014. február 17. - Zenóbia

Az volt, hogy elmentünk a Balatonra három napra semmit csinálni, és kienni a négycsillagos szállodát a süteménykészletéből. Ebből a semmit csinálás remekül összejött, és még bírtuk fokozni, ha ezt nehéz is lehet elképzelni. A mérhetetlen sütikievés viszont nem jött össze (kénytelen voltam a helyi cukrászdában enni egy akkora adag tiramisut, mint a fejem), mert a négycsillag annyira volt négy, hogy inkább másfél, de legalább sírtunk a röhögéstől. Nézzük az előnyös oldalát, nem híztam még négy kilót a négy nap alatt, mint ahogy nálam az ilyenkor történni szokott, áh.

Emiatt hazajöttem és kivettem a mélyhűtőből fél kiló túrót, hogy már pedig én ezt most belesütöm valamibe. A nagyi receptjei között találtam ezt, és bár teljesen értelmezhetetlen volt a leírás, hogy milyen formájúnak is kéne lennie a végén, és a nagyi sem tudott hathatós segítséget nyújtani hozzá, mert mint kiderült, soha életében nem sütötte meg, de mindenesetre eléggé csillagos lett az eredmény.Úgyhogy ti ne tegyetek úgy, mint a nagyi.

túróstekercs2.jpg

Házi túróstekercs

Hozzávalók a tésztához:

- 40 dkg liszt

- 1 csomag sütőpor

- 1 csipet só

- 5 dkg porcukor

- 2 tojás sárgája

- 12 dkg puha vaj

- 4-5 ek tejföl

A porcukrot, tojássárgájákat, vajat mérd ki egy tálba és keverd ki géppel. Adagold hozzá a sütőporral-sóval kikevert lisztet apránként, felváltva a tejföllel. A tejföllel óvatosan, amikor már összeállt a tészta, látni fogod, hogy mennyi kell még hozzá ahhoz, hogy ne legyen kemény, hanem könnyen nyújtható. Nekem 5 ek ment bele. Tedd félre, míg megcsinálod a tölteléket.

Töltelékhez:

- 50 dkg túró

- 20 dkg porcukor

- 1 csomag vaníliás cukor

- 1 citrom reszelt héja

- 3 dkg liszt

- 1 nagyobb darab krumpli megfőzve és összetörve (nekem 22 dkg)

- 3 tojás sárgája

- 2 ek háztartási kekszpor

Keverd ki a hozzávalókat géppel, úgy, hogy a krumplit és a kekszport add hozzá a legvégén. Igazából azért is lettem szerelmes ebbe a receptbe, mert mennyire jó már, hogy krumpli kell bele, és egyébként tényleg, egyrészt dúsít, másrészt megakadályozza, hogy kifolyjon a töltelék, harmadrészt meg nagyon tök jó krémes állaga lesz tőle. Na szóval, ha megvagy, vedd ketté a tésztát, és egyenként nyújtsd el kb. 3 mm vastag téglalap alakúra. Kend meg a krém felével úgy, hogy a széleitől hagyj el 3-4 cm-et. Fogd a tésztát a hosszúkásabb felénél, és hajtsd be a közepéig, majd a másik oldalt hajtsd rá erre a tésztára, mondjuk úgy a feléig, ne fedje be teljesen. Sülés közben lejjebb fog húzódni. Kicsit nyomkodd össze a végeit, majd tedd kikent tepsire. Ugyanezt a másik gombóccal, egy tepsire simán ráfér a két rúd. 180 fokra előmelegített tepsiben 25 perc, az alsó rácson süsd. Várd meg, hogy kicsit hűljön, utána könnyen szeletelhető. Nem, én nem vártam meg, persze, hogy nem.  

túróstekercs5.jpg

Volt aki evett hozzá lekvárt is, és milyen jól tette! Zenóbia a Facebookon! - is.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr715811556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Scala 2014.02.25. 13:42:59

Akciós nyaralás?
Na, az nagy szívás Magyarhonban. :-)

Zenóbia 2014.02.26. 10:56:58

@Scala: végül is annyit megért egyébként, meg hát mi mindenképpen jól szórakoztunk, bár azért vannak itt nagy szégyenfoltok valóban...:)
süti beállítások módosítása