Nem túl igazságos ez, hogy gyerekként esel-kelsz, tele vagy kék-zöld foltokkal, meg plezúrral, mert elvágódsz a biciklivel, meg futkározol, mert adj király katonát játszol és megbotlasz a fűben egy buckán és elesel és lejön a bőröd, és akkor mondjuk nem kapsz katonát, de kapsz anyukádtól puszit rá, és senki nem gondolja, legkevésbé te magad, hogy akkor most béna vagy és ügyetlen és életre képtelen. De amikor felnőtt fejjel esel el, akkor mindenki felszisszen, a jobb szívűek segítenek felállni, hiszen neked már kell, mert nem hat éves vagy, akinek csak annyit mondanak, hogy ugyan már kis buksi kelj fel, semmi baj, látod, nem is fáj. Megkérdezik hogy vagy, eltört-e a bokád, szólnak, hogy kiszakadt a harisnyád, leporolgatnak, aztán utadra engednek. A rosszabb szívűek, vagy inkább a realisták meg simán tovább mennek, mert nyilvánvalóan be vagy baszva, vagy csak szimplán béna vagy, a bénákat meg úgyis fel kellene, hogy falják az oroszlánok. Így aztán az első gondolatom az volt, mikor a motorról leszállva nem annyira szálltam, hanem úgy estem le róla a betonra mint egy teli zsák krumpli, hogy te jó ég, remélem nem láttak meg a szomszédok, mert azt fogják hinni, hogy betéptem. A második az, hogy de ciki, nem elég, hogy minden ajtófélfának nekimegyek, meg az összes bútornak ami a lakásban van, emiatt folyton kék-zöld vagyok, amit az Iván egyelőre még aranyosnak talál, most még a rohadt motorról is lezuhanok. Csak ezután jött, hogy jé, lejött a kezemről a bőr, meg hogy jé, a szemüvegemet épp taposom bele a betonba, lehet nem tesz jót neki. Nem is tett jót, szétkarcolta a beton az üveget, így most a régiben járok, még jó, hogy van vagy négy kishibás szemüvegem. Csak ez most máshol nyomja az orrom, remek. A rosszabb szívű olvasóim nyilván tudják, hogy bármit is mondok, úgyis azért estem le, mert betéptem, így nekik nem muszáj elolvasni a magyarázkodást, de azért a többieknek elmesélem, hogyan is volt ez, mert biztosan égtek a kíváncsiságtól.