mert ma végre-végre-végre megvettem az AZ-t, a délutánom azzal telt, hogy tapogattam, szagolgattam, lapozgattam, beleolvasgattam, hidegráztam. A lapjaira hullott példányt - amit tizenöt éve megvettem ajándékba az unokatesómnak, aztán kölcsönkértem és azóta sem adtam vissza, de legalább minden évben elolvastam kétszer -, azért megtartom még odabent a fiókomban, sötét téli délutánokon milyen jó lesz az még. Meg a nyáriakon vagy a tavasziakon, az ősziekről ne is beszéljünk.  Azon terveim, hogy hetven évesen visszaszokok a cigire és vagány, hidrogén szőke hajú öregasszony leszek szipkával a számban, kibővültek azzal, hogy esténként ebből fogok felolvasni az unokáknak, ha azt akarom, hogy másnap kussoljanak. Igazából már nem szorulok majd a könyvre, mert addigra bőven kívülről fogom tudni az egészet. A legjobb könyv amit valaha olvastam, soha ilyen hatással nem volt rám másik még, bár nem akarok belegondolni, hogy vajon miért van ez. A beteg lelkem, az lehet a baj.