Zenóbia

Zenóbia

Már tök régen volt pókfóbiás poszt,

2012. április 23. - Zenóbia

így ezt most muszáj. Zuhanyozás közben felfedeztem, hogy a tetőablakon van valami fekete dolog, aminek nem kéne ott lennie. De mivel nincs rajtam szemüveg a zuhanyozáshoz, öreg hiba, esküszöm ezek után lesz, ezért ugye gőzöm sincs, hogy az ott egy pók-e, amikor is azonnal ki kell rohannom a fürdőből, vagy egy légy esetleg, amire viszont szarok. Na de ha pók, akkor csak félig vagyok beszappanozódva, és ha most kiugrok a fürdőből, akkor tutira vissza már nem jövök, és akkor az hogy néz ki, hogy a lábam mondjuk piszkos marad. Így azt a frappáns megoldást választottam, hogy folyamatosan felfelé nézve (kivitelezhető, csak nehéz) mostam meg a lábaimat is, nehogy a lény elmozduljon, mert ha mozdul, akkor rohanás van. Egyszer véletlen hátat fordítottam, akkor egyből eszembe jutott, hogy ha odanézek és nem lesz ott, akkor tuti ráugrott a hátamra, mert egyébként szerintem vannak ugrópókok is, miért ne lennének. És akkor odanéztem, és nem volt ott, erre felsikoltottam, majd szerencsére felfedeztem a padlón, a hátamon nincs, az is valami. Kióvakodtam immáron szép tiszta lábakkal a kádból, kicsit aggódtam, hogy rám vetődik a lény, tuti el is ájultam volna, így csak folyamatosan káromkodtam, míg elértem végül a szemüvegemet és felfedeztem, hogy nem pók (szikla legördült), hanem poloska. Agyonvágtam a papucsommal, igen, büdös lett mint az állat a fürdőben, de így ember még nem örült poloskának mint én akkor ott. Hát így elvagyunk én és a paráim egymással, azt nem lehet mondani, hogy unatkoznánk.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr174469438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása