Zenóbia

Zenóbia

Parodontózis 7.

2012. április 16. - Zenóbia

Az utolsó műtét sem tette be a kaput, ez abból is látszik, hogy most itt írok. Hosszú volt, mivel végigtoltuk az egész felső fogsort. Két és fél órán keresztül tartott, belefáradtunk mindannyian, a doktornőnek a háta meg a dereka, nekem meg az idegzetem, meg a nyakam, de rákészültem, szóval nem ért meglepetésként. Fájdalom megint semmi, zsibbadtam úgy a homlokomig. Az vicces, hogy mikor már a varrásnál tartottunk, akkor éreztem, hogy közép tájt már nem annyira erős az érzéstelenítő, de mondom nehogy már ne bírjak ki egy varrást így is, nem akarok már én több injekciót, meg különben is szuperhős vagyok. Gondolta ezt az én kis agyam, a testem meg azt gondolta, mikor megérezte a tűt, hogy kezdjünk inkább sikoltozni meg felmenni hídba, így aztán mégis kaptam egy plusz dózist. Ehhez még kéne egy-két évig valami hegycsúcson ülve meditálnom. Némi plasztikázáson is átestem, mivel a doktornő úgy ítélte meg, hogy klasszabb lenne ha a felső ajkat az ínnyel összekötő ín nem ott lenne ahol van, így elvágta, hogy máshogy nőjön vissza. Nem kell izgulni, visszanőtt. A jegeléstől másnap végig orrot fújtam, fájdalom megint egy szem gyógyszerembe került, úgyhogy ennyit erről.

Egy héttel később túl a varratszedésen, szinte már hiányoznak a kis cérnaszálak a számból, de ez nem igaz. Túl az első túró rudin, földöntúli élmény volt, a reggelihez járt sajt is, hamarosan pedig betolok egy almás-fahéjas joghurttal kevert cottage cheese-t, az élet szép.

Összegezve, mínusz négy fog, mínusz 450 ezer forint, cserébe nincs fogkő, nincs ínygyulladás, helyettük stabil fogak vannak. Van még megbízható, nagyon rendes fogorvosom is, nagyon rendes asszisztensekkel, hozzájuk most már úgy fogok ragaszkodni mint a férjemhez kb. Hihetetlen, hogy december elején még abban a hitben voltam, hogy előttem áll egy évig tartó iszonyú fájdalmas procedúra, ami több mint egymillióba fog kerülni, ehelyett négy hónap alatt lerendeztük az egészet feleennyiből. A műtétek óta képtelen vagyok megérteni, hogy a prof akinél először jártam, miért akart három hónapos szünetet tartani két műtét között, és áldom az eszem, hogy nem ragadtam le nála.

Most egy darabig (remélhetőleg) semmi véres élménnyel nem jelentkezem, innentől fogkőszedés érzés szerint, ez nálam maximum három havonta lesz, mert már függő vagyok, megyek ha kell, ha nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr294453579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása