Egyébként meg kitaláltam, hogy grízes tésztát főzök nagyinak, mert szereti, meg én is imádom, a menzán is imádtam, jó sok porcukros lekvárral, állati jó kaja az, na. Még sosem csináltam, ezért alaposan utánajártam az interneten, miután Horváth Ilona nem írta le nekem, de hát miért nem, ha a diós metélt meg a mákos metélt benne van, akkor a grízes tészta miért nincs? Kicsit csalódtam Horváth Ilonában. A feladatot kiválóan megoldottam, nagyon szép aranybarna lett a dara, éljen-éljen, össze is kutyultam a tésztával, örülök mert úgy néz ki ahogy ki kell neki nézni. Aztán nem örülök annyira, mert a gríznek égett íze van, így elátkozom magamat, hogy mi a jó istenért nem kóstoltam meg még azelőtt, hogy összekutyultam volna a tésztával, majd az egészet kibaszom egy elegáns mozdulattal a kukába. Újrakezdem, mert maga vagyok a türelem, itt kicsit megrepedt a plafon. A grízt immáron úgy kevergetem, hogy a fejemet konkrétan beleteszem a lábosba (inhalálás helyett kis kitűnő), hogy tutira ne késsek le a barnulás kezdetéről. Nem késtem le, megkóstoltam, finom volt, összekevertem az újabb adag tésztával, örültem. Tudok grízes tésztát főzni, nagy baj már nem érhet az életben.