Zenóbia

Zenóbia

Citromos, narancsos-csokis keksz

2011. október 23. - Zenóbia

Most az a kurzus jön, hogy hogyan süssünk úgy citromos kekszet, hogy nincs itthon citrom. De nem csüggedünk, citromlé van, meg narancsos étcsoki is, amit már ideje lenne elhasználni valamire, hát így. A recept eredetije Doctor Pepperé, abból kreáltam ezt a verziót.

Citromos, narancsos-csokis keksz

Hozzávalók:

- 35 dkg margarin

- 1 dl citromlé

- 30 dkg cukor

- 1 kávéskanál vanília aroma

- 2 tojás

- 48 dkg liszt

- 1 sütőpor

- csipet só

- 10 dkg narancsos-étcsoki

Citromlevet felforraltam, simára kevertem a margarin felével. A margarin másik felét habosra kevertem a cukorral, a vanília aromával, majd belekevertem felváltva adagolva a sütőporral vegyített lisztet, a csipet sót, és az olvasztott citromos margarint. Végül hozzákutyultam az apróra darabolt narancsos étcsokit is. A masszát beraktam a hűtőbe néhány órára. 

Aztán gyújtottam gyertyákat, meg töltöttem bort, meg raktam sütőpapírt a tepsire, a sütőt pedig bekapcsoltam 180 fokra. Na most a kézzel gömbölygetést három kísérlet után feladtam, és átváltottam a kiskanállal rakok kupacokat változatra, amiket lisztes aljú pohárral szétnyomkodok, mert nekem ragadt a tészta valamennyire. De így tök kezelhető volt a művelet. Nyolc perc alatt halvány, nagyon omlós kekszek születtek, tíz alatt pedig pirultabb és kekszebb állagú kekszek születtek, mindenesetre mindkettő eléggé marha finom. Lett az Ivánnak reggeli jó pár napra, meg anyuéknak kóstoló, meg kollegáknak is egy kis doboznyi, ez azért akkora mennyiség, amiből már osztogatni is kell, de ez is volt a célom többek között.  

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr893324089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása