Na, hogy lássátok, hogy nem a levegőbe beszélek, olvasgattam néhány spórolási tippet, blogot, jó tanácsot.
Nem lettem okosabb, azt kell mondjam. Ami azért megragadt bennem, az a mindenféle elektromos eszköz kihuzigálása a falból használat után, hogy ne világítson pirosan a tévé gombja például, mert az is fogyaszt áramot iszonyúan. Ez azért ragadt meg bennem, mert ez az egyik olyan dolog, amit biztos, hogy soha az életben nem fogok megcsinálni, akkor sem, ha miattam robban fel a bolygó egy ezredmásodperccel hamarabb, mint amúgy, és akkor sem ha legalább havi százötven forintot spórolnánk vele. Olyat is olvastam, hogy ha csak beugrunk valamiért az egyik szobába, és közben tudjuk, hogy egyből ki is fogunk jönni, akkor arra a kis időre ne kapcsoljuk fel a villanyt. Így is belerúgok/nekimegyek/átesek minden egyes rohadt szekrénynek/szekrényen, még az ajtón is úgy megyek be néha, hogy az egyik felem kint marad, meg eleve gondoljuk már végig, ez egy baromság. Van aztán a vizes dolog. Ami azt jelenti, hogy fogjunk fel minden vizet egy lavórban, kádban, vödörben, feles pohárban és azzal öblítsük le a wc-t, használat után. Azoknak akik ezt művelik, csak mondom, hogy nagyi továbbfejlesztette a dolgot, mert a múltkor anyám felfedezte, hogy nagyi a fogmosáskor sem a mosdókagylóba köpi a vizet, hanem az ő kis vödrébe, amiből aztán locsolja a répát a kertben. Azt is csak úgy megemlítem, hogy náluk hiába volt a házban wc, soha életükben nem használták sőt, konkrétan hímzett terítővel volt befedve, ők meg kijártak a kerti budiba, ha esett ha fújt, ha el volt törve a lábuk, akkor is. A fürdőkádat pedig arra használták, hogy beletegyék a kis sárga lavórt, amibe mártogatva a szivacsot lemosták magukat, a maradék vizet pedig megmentették a répáknak. Kedves spórolós emberek, nagyi a spórolás élő tárháza, és úgy látszik ezáltal én is, csak én a büdös életbe nem fogom ezeket alkalmazni. A szőlőkötözés felvagdosott tejeszacskóval, illetve szakadt magnószalaggal megvan valakinek? Azt hogy visszavitte a születésnapra kapott gyűrűt a boltba, kicserélte a lehető legolcsóbbra, és a különbözetből mittudomén tyúktápot vett, már meg sem említem, mert ahányszor elmeséli ezt a sztorit mindig az agyvérzés kerülget, gondolom nagyapámat is az kerülgette. Vannak akiknek ez zsigerből jön, és a nagyi ilyen. Mi hálát adhatunk érte, mert nagyon sokmindenünk lett abból, hogy ő azt hazudta, hogy nem szereti a banánt, pedig szerette, de a banán az drága. A következtetés most lehetne az, hogy de mit ér az élet, ha valaki mindent megvon magától, de neki pont ez az élet öröme, ő hiszi, hogy a boldogságra vágyni bűn, az élet szenvedések sorozata, nem hiszem, hogy valaha is elismerte volna, hogy neki most nem is annyira szörnyű. Be is csapott volna a ménkű.
Ehhez képest az unoka azzal spórol, hogy nem vesz több labellót, és körömlakkot, amíg az otthon levő harminc darab el nem fogy, illetve most még az az új ötletem támadt, hogy nem megyünk tescoba, mert ott mindig háromszor annyit költünk, mint amit terveztünk. Szerintem ezek szép tervek.
