rohantam haza, hogy iszonyú, mindent elsöprő sütisütésbe kezdhessek, hogy a nagy rohanásban bent hagytam a könyvemet az irodában, emiatt azon hőbörögtem a mindent és mindenkit elsöprő rohanásom közben, hogy most akkor mi a lófaszt fogok kezdeni magammal a buszon. Anyám, akit felhívtam, hogy vegye már ki a margarint a hűtőből, hogy ne kelljen megszakítani a mindent elsöprő rohanásomat holmi puhulásra várakozással, megoldotta a problémát, mondta, hogy nem baj az édes lányom, legalább most az egyszer majd nézelődsz. Így aztán nézelődtem. Tisztára megérte, tényleg. Egymással smároló lányok ugyan nem voltak, azok csak az Ivánnak jutnak amikor piros hetesre száll tíz évente egyszer, de jutott nekem viszont egy tetőtől-talpig rózsaszínbe öltözött lány. Felért simán a smárolókkal. Nem vicc, talptól fejtetőig, minden rózsaszín volt, természetesen nem egységes, hanem különböző árnyalatú rózsaszínek, az egész megkoronázva egy rószaszín hajpánttal amin egy bazi nagy rózsaszín virág billegett. Most lehet, hogy sekélyes vagyok, de nekem ez simán elég volt látványnak arra a fél órára amit a buszon töltöttem. Hajítsátok félre a könyveket, a világ érdekes! Kissé bizarr, de érdekes. Mondja Zenóbia, aki öt perce még egy neon rózsaszín tollal jegyzetelte az észrevételeit. Hmm. Beletűzzem-e a hajamba?