Lassan úgy néz ki az irodai naptáram mint valami elmebajosé, mert egyrészt beleírogatok ilyeneket például most csütörtökre, hogy: TAKARÍTSÁ!, ez mondjuk nem fog ártani annak fényében, hogy tegnap rásütött a nap a tévére, hát nem mondom. Másrészt meg beleírogatok minden olyan programot is, ami valamikor egyszer majd lesz, vagy lennie kéne, mert naívan azt hiszem, hogy az majd tényleg úgy és akkor lesz. Nem tanulok semmiből. Emiatt a hétvégére be van írva, hogy Kalocsa, mert először azt hittük, hogy majd elmegyünk Kalocsára három napra, ott még úgysem voltunk, meg hozunk paprikát hímzett zacskóban vagy mittudomén. Kalocsa aztán át lett szépen akkurátusan satírozva, és fölé írtam szépen, hogy Neszmély. Szintén ott még nem voltunk blabla, csak onnan nem paprikát, hanem bort, és nem zacskóban, bár már olyat is láttam valahol. Erre most húzhatom át Neszmélyt is, mert az Iván hétfőn még úgy tűnt, hogy meggyógyult, ma meg már úgy, hogy mégsem, így meg nem tud meginni több liter bort, mert gyógyszerre nem iszunk. Még nem, legalábbis.* Szóval Neszmélyt eltoljuk egy hónappal. És leszarom basszátok meg, akkor is beírom a rohadt naptáramba, aztán csináljatok velem amit akartok.
*Szent elhatározásom, hogy hetven felett visszaszokok a dohányzásra, az ivásról meg eleve le sem akarok mondani. Gyanús viszont, hogy akkor már használatba vesszük majd a reggel-délben-este feliratú gyógyszerszortírozó dobozkáinkat, ergo fogunk mi még vérnyomáscsökkentőre inni. Azok lesznek ám a vidám percek évek.
