Iván meg beteg lett, megint valami baktériumos fertőzés a légcsövében, emiatt fáj neki minden egyes levegővétel, és irtó magas láza van. Ezért is lett tegnap süti, hogy hátha attól meggyógyul egyből, és egy kicsit meg is gyógyult, egészen hajnali háromig, amikor is felment a láza 39-re, de aztán két óra alatt levittük. Emiatt ma nem lesz hosszú és tevékeny napom idebent, inkább otthon lennék és cserélgetném a homlokán a vizes ruhát, de nem igazság, hogy a férj után nem jár plussz szabadnap, és hogy már csak öt nap szabadságom van, ami kell a két ünnep közöttre. Így a távolból sugárzom neki az erőt és a pozitív gondolatokat, hívogatom telefonon, hogy egyél valamit, igyál valamit, feküdjél, nem mintha bármi mást tudna ezeken kívül csinálni. A múltkor olvastam, hogy ha úgy bánunk a beteg férjünkkel, mint ha a gyerekünk lenne, akkor ne csodálkozzunk, hogy azt mondja, olyan vagy mint anyám. De most könyörgöm, egy 39 fokos lázban fetrengő pasihoz nem libbenhetek oda csábos hálóingben, vagy folytathatok vele intelligens társalgást a részvényárfolyamról, mert még kiröhögni sem lesz ereje, és ne csodálkozzunk, ha egy idő után szimplán nyakon hány.