Zenóbia

Zenóbia

Mindmegette süti

2013. március 26. - Zenóbia

Még nem ettük meg mind az összes mindmegette sütit, pedig mi mindig mindent megeszünk menten. Jól van na. Lett belőle vagy száz darab, a kevésbé idióták nyilván azt írnák most ide, hogy emiatt már kurvára unták a gömbölygetést a végére, de persze én nem írom. Velem csak annyi történt, hogy az utolsó pár tepsinél elkezdtem mindenféle éppen kezem ügyébe kerülő dologgal megszórni a kekszeket, aszalt áfonya, étcsokoládé (Baron márkájú, ami nem tudom hogyan került a spejzba, de ott van már egy ideje, és ahányszor rápillantottam, mindig Baromnak olvastam, azután is, hogy realizáltam, hogy de nem, és minden egyes alkalommal vihorásztam egyet. Szánalmas a humorom.), gemkapocs.  

mindmegette2.jpg

Hannah Swensen féle Mindmegette süti 3/7

Hozzávalók:

- 35 dkg vaj

- 3 tojás

- 45 dkg porcukor

- 1,2 dl juharszirup

- 2 tk szódabikarbóna

- 1 tk só

- 1 tk vanília aroma

- 60 dkg liszt

- kristálycukor a hempergetéshez

Olvaszd meg a vajat, borítsd rá az előzőleg egy tálba kimért cukorra. Keverd össze, hagy kihűlni. Ha kihűlt, add hozzá a villával felvert tojásokat, a sót, a vanília aromát, a szódabikarbónát, keverd össze. Juharszirup, keverd össze. Liszt apránként, keverés-keverés-keverés. Rakd a hűtőbe pár órára, akár egy egész éjszakára is.

Gömbölygess belőlük diónyi golyókat, forgasd meg őket kristálycukorban és tedd őket kikent tepsire egymástól 7-8 cm távolságra. Tényleg hagyj köztük helyet bőven, mert kicsike diókat csináltam, és így megnőttek, ahogy a képen látod. Lapítsd le a golyókat egy kanállal, és úgy tedd 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 10 percre, de figyeld őket inkább, ha kezd barnulni, már jó. A lapítás nem muszáj, gondolom csak azt a célt szolgálja, hogy ne guruljanak szét a golyók, de nekem amúgy sem gurultak, és a végeredmény mindenképpen egy tök lapos cucc lesz, ha lapítod, ha nem. Egyből szedd le őket a tepsiről, mert különben menthetetlenül odaragadnak. Rácson hagyd őket kihűlni. 

mindmegette3.jpg

Kóstolás után ügyesen megállapítottam, hogy a juharszirupot rohadtul nem érezni benne, mindezt úgy, hogy soha életemben nem ettem még juharszirupot. Mert annyira okos vagyok. Úgyhogy most hazamegyek és meghúzom a juharszirupos üveget. A keksz viszont finom. Vasárnap reggel rózsaszín plüssköntösben tejeskávéval, vajas keksszel, éljenek az ilyen vasárnap reggelek. Főleg, hogy túl vagyok a rohadt tavaszi nagytakarításon is, jöhet a nyúl. 

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr955166977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azanna 2013.03.27. 11:12:06

mintegy véletlenül eszembe jutott hogy talán ez menne nekem, de a juharszirupnál totálisan elbizonytalanodtam. :)

Zenóbia 2013.03.27. 21:47:55

@Azanna: Szerintem is menne, hát persze, hogy menne.:) mi a rémisztő a juharszirupban? :)
süti beállítások módosítása