A recept egy kézzel gépelt lapról származik, ami ki tudja honnan származik, de már jó régóta megvan, ehhez mérten zsíros ujjnyomos a papír is. Ez azért ne vegye el a kedveteket, meg az étvágyatokat sem, főleg, ha szeretitek az édesnél is édesebb nassokat, na meg a gyári raffaellot. Mert ez majdnem olyan. Azért készült most ez, mert van egy kollégám, akinek ha rám néz semmi más nem jut eszébe, csak az, hogy raffaello gombóc. Mindez azért, mert úgy tíz éve vittem be nekik vagy kétszer ilyet. Tíz év után leesett, hogy mire célozgat ezzel, szóval ha vágytok valami sütire, amit velem akartok megsüttetni, akkor még időben kezdjétek el mondogatni.
Az ott a gombócok mögött a futótökünk, lassan behálózza az egész erkélyt, tök jó fej, nem?
Raffaelló gombócka
Hozzávalók:
- 45 dkg cukor
- 25 dkg margarin
- 40 dkg tejpor
- 40 dkg kókusz, ami szerintem inkább ötven
- sótlan mogyoró, dió, mandula, akármibármi. Marhapörkölt ne.
A cukrot felforraljuk 2 dl vízben, amíg habzani nem kezd. Ha ez megtörtént, elzárjuk, beledaraboljuk a margarint, elolvad, kihűtjük nagyjából. Ha már nincs kedvünk várni, hogy hűljön, és már összegyúrtuk a sajtos-túrós rúd tésztáját is, akkor keverjük bele a tejport és 30 dkg kókuszreszeléket. Tegyük hűtőbe pár órára, hidd el, össze fog állni keményre, de még formázhatóra. Gömbölygessünk belőle diónyi méretű golyókat, a közepükbe nyomjunk bele egy-egy szem mogyorót, vagy akármit, majd forgassuk bele a maradék 10 dkg (nekem végül 15 kellett kb.) kókuszreszelékbe.
Hűtőben tároljuk, nekem nagyjából 100 db lett belőle, normális embereknek egyszerre három darab bőven elég, nem normálisak úgy harmincig nem állnak meg.
