Laktam Érden, egészen pontosan 33 évig, egyszer fél éves megszakítással úgy 26 körül, amikor meg Zuglóban a legcukibb nevű utcában, Cinka Panna. Ez nem tudom, hogy másoknál is van-e így, hogy valamilyen életeseményt úgy tudok visszaszámolni, hogy a kapcsolataimhoz kötöm. Két éve hol többé-hol kevésbé egyedül, előtte hét év, előtte három, na annak a háromnak az utolsó fél évében laktam Zuglóban, akkor nem is tévedtem sokat, mert 25 voltam.

Szóval 33 évesen elköltöztem Érdről, mert meg kellett tudnom, hogy egyedül is életben maradok, és hogy milyen az, amikor nem egyből egy komoly kapcsolatba váltasz, hanem megpróbálsz rájönni, hogy miért vagy elcseszett. Asszem nem sikerült. De térjünk vissza a lakhatásra, az mégis biztonságosabb téma. Szóval, laktam a Keletinél a Rottenbilleren, a Lánynál aki sétál velem béreltem szobát, egészen addig, míg nem kaptam egy lehetőséget, hogy beköltözhessek egyedül egy lakásba a II. kerületben. Nem mondom, hogy nekem eleinte nem volt fura, és nem éreztem úgy, hogy én nem idevaló vagyok, főleg, hogy nem annyira felelek meg a budai lány sztereotípiának. Az meg valljuk be, van. A környéken kb. csend van, a legtöbb lakó a házban túl a hetvenen, nincs a sarkon dohánybolt, és velem szemben nem egy olyan hely van, ahol adnak egy pohár bort, hanem egy cukrászda, ahova nem merek beülni. De időközben megszerettem nagyon az erkélyemet, meg a lakást a világ legkényelmesebb narancssárga nagymama foteleivel, és erősen keveredik a retro stílus a Zenóbia stílussal, de Natasa szerint szeretnivalóan eklektikus lett, én meg elhiszem. Megszerettem ezt az egész várost, úgy ahogy van, az összes hülyeségével együtt, még a számomra értelmileg feldolgozhatatlan biciklizésközbensörcsapolós akármiket is, mert muszáj rajtuk röhögnöm, olyan boldogan tekernek. Minden egyes olyan este vagy éjjel, amikor átjövök valamelyik hídon, az jut eszembe, hogy tulajdonképpen nekem most minden rendben. Akkor is ez jut eszembe, ha szar napom volt. Napi városimádó giccs. Ahol még szeretnék, az a Balaton környéke, de nem állandóan, csak mondjuk lenne ott egy nyaraló, ahonnan egy stég vezet a vízhez, vannak ilyen álmaim, hogy ott lógatom a lábam a végén és úgy teszek, mintha olvasnék, közben meg nézem a vizet. Nem, nem a naplementét nyugi, akkor aztán végképp azt hinnétek, hogy baj van. Egyébként azért van bennem romantika, valahol mélyen elrejtve, pl. simán tudnék naplementét is nézni a stégről, vagy bárhonnan, de ne olvassunk mellé pluszban verseket, mert akkor belefojtom magam a térdig érő vízbe.  

*naplementés kép a Gyárból, mert a realista lányok onnan nézik. De jövőhét végén Balaton, ugyan még nem a saját stég, de kezdetnek jó lesz.