Zenóbia

Zenóbia

Epres-almás pite

2015. május 08. - Zenóbia

Újabb konyha, ami nem az enyém, újabb pite, az már úgyis rég volt, és mégiscsak nyitni kéne egy Zenóbia Pitézőt, majd valahogy megfogalmazom szépen a kívánságlistámon, hogy értsék, mert a múltkor is kívántam valamit és teljesült, de nem egészen olyan formában, ahogy én azt gondoltam valójában, szóval csak óvatosan. Bár nagyon sokat röhögtünk utána, az is tény. Szóval lassan megismerem itt a várost, vagy legalábbis a város összes konyháját, én leszek a lány, akinél mindig van két kocka vaj, csak úgy minden eshetőségre készen. 

epresalmas1.jpg

És itt a nyár, feltűnt nektek is? És kinyitott a WNDRLND is, nekem a tavaly nyár legjobb helye, vannak ilyen terveim, hogy Margit-sziget, fűben döglés, olvasással, meg opcionálisan trécseléssel, de csak néha szólalunk majd meg, és közben néha beülünk oda, és iszunk egy fröccsöt, meg eszünk lecsót, és nézegetjük a pultos lány tetkóit, meg piercingjeit, és álmodozom közben arról, hogy milyen jó lenne tetováltatni még valamit, ha nem derült volna ki, hogy én vagyok az egyetlen nő a földön, akiből allergiás reakciót hoz ki. Így marad ez az egy, mert gyáva vagyok.     

pite:

epresalmas6.jpg

Epres-almás pite

Hozzávalók (kb. 26 cm-es piteforma + a rácsozás):

- 340 g liszt

- 3 tojás sárgája

- 115 g porcukor

- 190 g vaj

- csipet só

- 1 csomag sütőpor

- 2-3 ek tejföl

na most az én fantasztikusan bonyolult módszerem az, hogy fogsz egy tálat, jelen esetben fazekat, mert az volt akkora, és olyan mély, hogy ne tésztázzak össze mindent a konyhában, belemérsz mindent, a tejfölön kívül, és elkezded összegyúrni. A tejfölt akkor, amikor már nagyjából összeállt a történet, és látni fogod, hogy mennyi kell bele. Gombócolod, folpack vagy alufólia, és tedd be a hűtőbe, míg megcsinálod a tölteléket. Erről most eszembe jutott, mármint a kézzel gyúrásról, hogy muszáj lesz megtanulnom ugyanezt bal kézzel, mert múltkor kaptam egy bőr karkötőt, mármint olyat, amit felső karon lehet hordani, azért nem írom, hogy bicepszen, mert nekem olyan nem annyira van. És teljesen oda vagyok érte, de a próbálgatás során kiderítettem, hogy a jobb karomon jobban feszül, mint a balon, most akkor ez tuti a tésztagyúrás eredménye. Marad a bal karral is a jövőben, mert annak semmi esélye, hogy nekiálljak egykezes fekvőtámaszokat nyomni, lássuk be. 

epresalmas2.jpg

Töltelék:

- 500 g eper

- 4 alma

- 1 tk fahéj

- 1 vanília puding

- cukor, sztem olyan 3-4 ek belement, de kezd kevesebbel, és a végén kóstolgasd

Pucold meg az almát, kockázd fel, mehet egy lábosba, kezd el főzni a cukorral, mikor már majdnem puha, mehet hozzá a feldarabolt eper is, meg mondjuk a fahéj. A pudingport keverd ki kis vízzel, és borítsd a gyümölcsökhöz, amikor összefort, zárd el.

epresalmas7.jpg

Most jön az, hogy a tésztát vedd ki, a harmadát tedd félre rácsnak, a maradékot meg el kéne nyújtanod kicsit nagyobbra, mint a piteformád, de ha épp valaki olyannak használod gátlástalanul a konyháját, akinek nincs nyújtófája és deszkája sem, azért ne menj haza. Főleg, hogy ezzel a tésztával marha könnyű dolgozni, kézzel széthúzod amennyire tudod, aztán simán bele lehet nyomkodni a kivajazott formába. Az oldalára is jusson azért, és már mehet is bele a gyümölcsös cucc. A maradék tésztából hengergess rácsokat, mehet a 180 fokra előmelegített sütőbe, úgy negyven percre.

Itt is ücsörögtem lelkesen a konyhapadlón a sütő mellett, mert szeretek ott ülni, hát na, az a természetes közegem, hogy ülök a csempén, és várom, hogy kész legyen a süti. Kész lett. Megettük melegen a felét legalább, és megint csak telefon volt nálam, ezért a képek.

epresalmas4.jpg

Zenóbia a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr377409084

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.05.08. 18:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása