Zenóbia

Zenóbia

Banános túrótorta

2014. május 02. - Zenóbia

DSC_0094.JPG

Egy éves kisfiúk szüliniapjára főleg. Lányoknak rózsaszín gyertyával és masnival adható, góth szülők gyermekeinek ugyanez feketében is kivitelezhető.

Banános túrótorta

Hozzávalók a keksz alaphoz:

- 300 g darált babapiskóta

- 150 g olvasztott vaj

A babapiskótát ledarálod, vagy összeaprítod, aztán homogenizálod az olvasztott vajjal, majd belenyomkodod egy sütőpapírral kibélelt tortaformába (26 cm), én egy pohár aljával szoktam elegyengetni. Tedd be a mélyhűtőbe, míg elkészíted a krémet.

Hozzávalók a krémhez:

- 1 kg krémes túró

- 4 banán

- 10 dkg vaj (? mennyire jó lenne, ha emlékeznék rá, hogy beleraktam-e vagy nem, de nem emlékszem, de mindenesetre bele akartam, és ártani tuti nem árt neki, krémesebb lesz a krém, szóval asszem ezt rád bízom)

- 4 tk citromlé

- 2 dl tej

- 2 púpos ek liszt

- 2 ek kristálycukor

- darált babapiskóta (kb. 100 g volt)

DSC_0106.JPG

Keverd simára a villával összenyomkodott banánt a túróval, és a citromlével, (meg a vajjal?) én turmixgépben csináltam. A cukrot és a lisztet keverd simára egy kis tejjel, majd főzd fel a többi tejben, míg jól be nem sűrűsödik. Turmixgépbe a többihez. Na, és akkor itt jön az a pont, hogy mivel zselatint nem mertem bele rakni, mert egy baba hátha nem eszik olyat (a többire rákérdeztem, és jóváhagyásra került), így annyi darált babapiskótával dúsítottam fel a krémet, hogy érezhetően megmaradjon akkor is, ha leveszem majd róla a kapcsos tortaformát, egy éjszakás hűtés után.

Ráborítod a keksz alapodra, beteszed a mélyhűtőbe egy órára, aztán átteszed a rendesbe egy éjszakára, másnapra tök jó lesz.

A kekszgolyókhoz a tetejére:

- 1 pépesített banán

- 125 g krémes túró

- 2 tk citromlé

- annyi darált babapiskóta, hogy gömbölygethető legyen

Gombócokat gyártassz a masszából, beleforgatod darált piskótába, hűtőbe rakod. Mielőtt leszállítod, rárakod a golyókat, körberakod méretre vágott babapiskótával, gyertya, szalag.

DSC_0110.JPG

Jól trancsírozható!

Zenóbia a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr675885981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása