Zenóbia

Zenóbia

Narancsos Csokoládé torta

2014. április 14. - Zenóbia

narancsostorta15.JPG

Majdnem leírtam, hogy semminek nem örültem még annyira, mint amikor megtudtam, hogy eztán a csupasz torta a menő, de aztán rájöttem, hogy egyrészt ez roppant szánalmas lenne, másrészt meg nem is igaz. És én csak viszonylag ritkán állítok nektek valótlan dolgokat. Viszonylag. Most persze elkezdtem azon agyalni, hogy minek örültem eddig legjobban az életben, és eszembe jutott egy csomó dolog, aminek eléggé nagyon, úgyhogy nem kezdem el sorolni, mert irritáló lenne biztos, és különben sem tudnám rangsorolni, meg hülyeség is lenne. Nektek van legjobb? Megírjátok? Sejtettem. Olyanok vagytok, most tényleg.

A GoodFood mondta, hogy már nem menő a talpig beborítjuk a tortákat, hanem az a menő, ha látszik, mi van belül, mert ez sokkal letisztultabb és jobban illeszkedik a mostani trendbe, meg ilyenek, de ebből bennem csak az ragadt meg, hogy hál istennek megszabadultam a hülye kenegetéstől, mindig is utáltam. Egyébként esküszöm nem csak azért, de nekem tényleg jobban tetszik így, ahogy ez készült.

Így aztán éljen a GoodFood, mert ugyan tele van olyan ételekkel, amikről a büdös életben nem hallottam még, és azt hittem, hogy sznob újság sznoboknak, de nem, mert a sütik közül már többet megcsináltam, és mind működött, és van benne olyan recept is, hogy krumpli, sonka, tükörtojás. És most már legalább tudom mi az a köfte, és nagyi is mindig azt mondja, hogy jó pap holtig tanul, és hát ugye. Mindehhez még nagyon jó fotók is vannak, de asszem átmentem reklámba, úgyhogy abbahagyom.

narancsostorta6.JPG

Narancsos Csokoládé torta

Hozzávalók a tésztához (recept a GoodFood-ból):

- 5 tojás

- 200 g porcukor

- 100 g vaj

- 100 g fehércsokoládé

- 100 g liszt

- 1 kk sütőpor

A tojásfehérjét verd fel keményre a cukor felével, egy másik tálban pedig keverd habosra a sárgájákat a cukor másik felével, majd habverővel keverd hozzá a megolvasztott vajat, és a sütőporral összekevert lisztet. Végül óvatosan a felvert fehérjét, majd a megolvasztott csokoládét. Oszd el háromfelé, és a sütőpapírral bélelt tortaformában süsd meg 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt. Nekem ez a tökéletes tortalap, kinézetre, ízre, állagra.

A másik három lapot ugyanígy készítettem, csak fehércsoki helyett tejcsokival. Ebből csak kettőt használtam fel a tortához, a harmadikból lettek a díszítő golyók a tetejére.

narancsostorta16.JPG

Hozzávalók a krémhez (innen):

- 6 tojás

- 4 ek porcukor

- 2 ek liszt

- 300 g étcsokoládé

- 2 narancs reszelt héja

- 0,5 dl rum

- 3 dl habtejszín

A tojásokat válaszd szét. A sárgájákat keverd ki robotgéppel simára a tejszínnel és a liszttel, majd egy serpenyőben kis lángon, folyamatos kevergetéssel sűrítsd be, add hozzá közben a két narancs lereszelt héját is. Ha besűrűsödött, vedd le a tűzről, add hozzá a cukrot, majd ha elkeverted, tördeld bele a csokoládét, és kevergesd, míg teljesen felolvad a krémben. Hagyd hűlni kicsit, amikor már csak langyos, hozzáadhatod a rumot is. Verd fel keményre a fehérjét, és óvatosan forgasd bele a krémbe, majd tedd be a hűtőbe, hogy kicsit összeérjen, meg összeálljon kenhetőre.

Ha ez megvan, kezd el tölteni a tortát, én felváltva raktam a különböző lapokat, és három felé ment a krém, meg egy kicsi a tetejére. Na tehát, a dolog így néz ki: első lapot megkened krémmel, mehet rá a második lap. Itt csinálod meg a narancsos részt, így, és egyből rákened a második lapra, mert ha túlzottan besűrűsödik, a büdös életben nem kened rá.

narancsostorta14.JPG

A narancsos réteghez:

- 3 dl narancslé (ha nincs annyi facsart leved, akkor adhatsz hozzá 100 %-os narancslevet is, mint én)

- fél csomag vaníliás pudingpor

- 1 csomag vaníliás cukor

A pudingport keverd simára a vaníliás cukorral meg egy kis narancslével, majd főzd fel sűrűre, kend rá a második lapra. Fogod a harmadikat, arra csokikrém, negyedik lap, csokikrém, ötödik lap, vékony csokikrém, az el is fogyott, hűtő.

A díszítő golyókhoz összemorzsolod az egy szem megmaradt piskótalapodat és adsz hozzá ízlés szerinti kakaóport, rumot, darált diót, és annyi narancslevet, hogy lehessen belőle golyókat gömbölygetni. Forgasd meg őket színes cukorban, vagy amiben akarod, a maradékot én simán kakaóporba forgattam, és kiraktam a torta mellé bónusz sütinek.

narancsostorta12.JPG

Zenóbia a Facebookon!  - is tortázik, és nem mellesleg itt is ott lesz, gyertek enni sütit: Restaurant day - Zenóbia süt

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr35864346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása