Egy diós, egy mákos, egy diós, így van ez mostanság. Ezer éve kinyomtattam és hazavittem és lefűztem a kék mappába, amiben az olyan sütik vannak, amik arra várnak nagyon türelmesen, hogy sorra kerüljenek. A múltkor maradt mascarpone a sajttortából, persze, mert direkt úgy csináltam, hogy maradjon, így végre megsütöttem. Mi a fenéért nem sütöttem ezt még meg eddig, és miért nem sütöm minden héten vagy kétszer, most már csak ez a kérdés.
Diós-lekváros rugelach (innen és innen vegyítve)
Hozzávalók a tésztához:
- 200 g mascarpone
- 200 g vaj
- 3 ek porcukor
- 225 g liszt
Keverd ki a tésztát, géppel, kicsit ragacsos lesz, de ez ne tartson vissza attól, hogy négy egyforma gombócra oszd el. Alufóliával elválasztva tedd őket egy tálba, a tálat a hűtőbe, minimum egy órára, mert különben a büdös életben nem fogod tudni elnyújtani. Mert ragacsos. Lehűtve viszont simán. Egyenként nyújtsd el őket, míg az egyikkel dolgozol, a többit hagyd a hűtőben. Nekem úgy saccra 25 cm átmérőjű körök lettek, nem baj, ha nem teljesen szabályos, és csak emlékeztet egy körre, de azért az nem árt, ha emlékeztet. Ha te amolyan akkurátusabb fajta vagy, akkor rakj rá egy tányért és vágd körbe. Aztán nyolc felé, pizzavágóval.
Hozzávalók a töltelékhez:
- 100 g barnacukor
- 4 ek kristálycukor
- 50 g darált dió
- 150 g durvára vágott dió
- 2 tk fahéj
- sárgabarack lekvár
Kend meg lekvárral a cikkeket, szórd meg őket a diós-cukros-fahéjas keverékkel, a szélesebbik végéről indulva tekerd fel. Csináltam lekvármentes verziót is az Ivánnak, mert hát persze, azokat egy kis olvasztott vajjal kentem meg, arra szórtam rá a diós tölteléket, egy kicsit meg is nyomkodtam. Ami kihullik felhasználható a többihez, úgyhogy nem számít. Meg az sem, ha kifolyik kicsit a lekvár meg a cukor sütés közben, mert úgyis sütőpapíron sütöd, és az égetett cukor finom.
