Zenóbia

Zenóbia

Csokoládé mousse

2013. október 27. - Zenóbia

A tegnapi vacsora a Kornéliáékkal meglágyította az agyam, vagy időzavarba kerültem, mert az órák felét már átállítottuk a lakásban, viszont ott elfogyott a kedvünk, így a másik fele úgy maradt. Emiatt attól függően kezdek bele bármibe, hogy a hifiről olvasom-e le az időt, vagy a konyhai falióráról. De leginkább nem kezdek bele semmibe se, mert ezt a bejegyzést is már vagy egy órája küzdöm (bár ez ugye megint csak attól függ, hogy melyik órát nézem), ennyi idő alatt már legyárthattam volna még egyszer akár. Simán megérné. Az őzgerinc krokettel és áfonyamártással menü után, ennél jobb lezárást nehéz lett volna találni. Előtte napokig keresgéltem, hogy melyik recept alapján csináljam, végül háromból kreáltam össze, majdnem diagramokon összesítettem, hogy most akkor ki hány gramm csokihoz hány gramm vajat, vagy egyáltalán rakott-e vajat, de aztán győzött az ép elmém, nem. Nekem innentől ez a verzió marad, az már biztos.

mousse1.jpg

Csokoládé mousse chilis, pörköltmogyorós étcsokival díszítve

Hozzávalók:

- 200 g étcsokoládé (70 %-os)

- 4 tojássárgája

- 5 tojásfehérje

- 25 g porcukor

- csipet só

- 100 g vaj

Oké, és akkor ez most itt Lindt csoki, mert a mousse-nál nagyjából ez a lényeg, hogy a világ legjobb csokoládéjából készüljön, és akkor a világ legjobb desszertje lesz belőle. Legalábbis a csokoládéimádóknak!

A tojásfehérjét verjük fel, a felénél adjuk hozzá a porcukrot is, azzal verjük tovább, nem kell kőkeményre. Ha ez megvan, tegyük félre, míg felolvasztjuk a csokit a vajjal. Gőz fölött, a víz ne érjen hozzá az edény aljához, ehhez van tudományos magyarázat is, de az ki van zárva, hogy én azt most idevéssem, olvassátok el itt, tök jól le van írva. Éntőlem előszedhetitek a maghőmérőt is a konyhafiókból, ha buzgóbb fajták vagytok, és van maghőmérőtök a konyhafiókban. Most kénytelen voltam megnézni, hogy hogy is mutat egy maghőmérő, és hát ez tök jó, vegyetek nekem maghőmérőt. 

Felolvadt, levesszük a tűzről, és egyenként hozzákeverjük a tojások sárgáját. Aztán a tojáshab egyharmad részét is keverjük hozzá, majd a többit is ráborítjuk, és azt már óvatosan, alulról felfelé fakanálmozgatással egyengetjük bele. A masszába. Szép lesz és fényes és finom és le kell hűteni, szóval tedd be két órára legalább a hűtőbe. Ha pohárban szeretnéd tálalni, akkor ha rám hallgatsz, egyből átteszed és úgy hűtöd le, és akkor nem szívatod magad halálra azzal, hogy másnap negyven percig készíts elő négy, azaz 4 darab desszertet. Vidám jelenet volt, meg kell hagyni.

mousse2.jpg

A díszítéshez:

- maradék sótlan mogyoró

- maradék ízesített étcsokoládé (1 tábla chilis, 1 tábla chilis-maracujás)

A mogyorót apróbbra vagdosod, megpirítod serpenyőben, félreteszed. A csokit felolvasztod egy kicsike vajjal, belekevered a mogyorót, aztán sütőpapíros tálcára kiteríted, hűtő. Megszilárdul, törj belőle ad hoc jelleggel darabkákat, szórd meg vele a mousse-t, és egy nagyobb darabot állíts bele a habba. A többit tedd ki külön egy kis tálkában. Állati jó lett egyébként, vélhetően ennek semmi köze hozzám, ahhoz viszont igen, hogy pont ilyen csokik voltak itthon elfekvőben. Hát így. Most megyek és tovább téblábolok elveszetten az időben.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr445601358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bartush 2013.10.27. 20:04:29

Maradt még belőle? Ha igen, átmehetek érte? :-)

Zenóbia 2013.10.28. 08:56:56

@Bartush: Áh, egy ici-pici sem. Szörnyű is így ez a hétfő reggel nekem is, gondolhatod. :)

Scala 2013.10.30. 12:13:19

Ez nagyívű lett! :-)
A legjobb csokis állítólag ő:
www.marcolini.be/#/fr/collections/noschocolats/

Zenóbia 2013.10.30. 19:37:22

@Scala: ó jajj! eléggé nagyon szépségesek! :)

Scala 2013.10.31. 13:08:25

Amúgy fenségesen komplikált ez a csokimussz. Nem csoda, hogy étteremben ismertem meg, anyám dr. Oetker terjedelemben nyomta.
Aztán kiderült, hogy anyósom is.
Vannak erősebb területeik, azért. ;-)

Zenóbia 2013.10.31. 15:11:26

@Scala: :) ráadásul csak komplikáltan hangzik, mert valójában nagyon rövid idő alatt elkészül, és semmi macera, csak a leírás hosszú. :)

Scala 2013.10.31. 23:10:45

@Zenóbia: Elfogadom, mert a csuklódban a boogie. Azért amit gőz felett olvasztani kell, no meg a felvert tojásfehérje már haladóbb szint.
Viszont a pohárba pakoltam volna alapból, az tuti. (A másik eszembe se jutott.) Szted ha tördelek hozzá csokit és nem aszakodok még egy olvasztási körrel is ilyen guszta lesz?

Scala 2013.10.31. 23:23:26

Ettől azért beleértve a kommenteket is behaltam...
buvosszakacs.blog.hu/2007/10/06/csokolademousse_mousse_au_chocolat

A fehér mákot vegyünk a századik variációra a csúcspont! Mi az a fehér mák?

Zenóbia 2013.11.01. 14:28:08

@Scala: a boogie:-D sztem mindenképpen guszta lesz úgy is!:-)

Zenóbia 2013.11.01. 14:32:49

@Scala: a büdös életben nem hallottam még fehér mákról.:-D de az is valószínű, hogy legközelebb sem fogom sárgabarackmagolajjal megöntözni a végén!:-)
süti beállítások módosítása