Zenóbia

Zenóbia

Túró Rudi torta nem csak ballagásra

Bejegyzés alcíme...

2013. június 19. - Zenóbia

De arra kiváló! És milyen kibaszás lenne, ha azt írnám, hogy csak ballagásra, kénytelen lennél várni egy évet, hogy kipróbálhasd. Elképesztően rendes vagyok, a torta meg csak simán elképesztő, egy szelet után boldog cukorkómában vigyorogsz majd mindenkire. Bennem volt még erő végigkóstolni a gyümölcsös-túrós meg a gesztenyés tortát is, de én köztudottan nem vagyok normális.

zolikaballag1.jpg

Túró Rudi torta brownie tésztával (innen)

Hozzávalók a tésztához (1 lap, 24 cm-es tortaforma):

- 130 g étcsokoládé

- 130 g vaj

- 170 g porcukor (ha hatvan % alatt van az étcsokid, akkor csökkentsd le 120 grammra egész nyugodtan)

- 2 tojás

- 70 g liszt

- fél csomag sütőpor

Olvaszd meg gőz fölött a csokit a vajjal, meg a cukorral. Vedd le a gőzről, hűtsd le kicsit, és keverd hozzá a villával felvert tojásokat, majd apránként a sütőporos lisztet. Öntsd kivajazott, sütőpapírral bélelt (én aztán biztosra megyek) tortaformába, és 180 fokra előmelegített sütőben süsd 25 percig. Ebből csinálj még egyet. A lapokat én egy nappal előre megsütöttem, nekem úgy jobban eloszlott az izgulás, hogy vajon totálisan elszarom-e az egészet. Meg könnyebb is másnap tölteni, csak hogy valami praktikus indokot is mondjak.

Hozzávalók a töltelékhez:

- 500 g túró

- 1 citrom reszelt héja

- 2 dl habtejszín

- 10 g expressz zselatin fix

- 100 g porcukor

A két túróréteg közé:

- 100 g étcsokoládé

- 30 g vaj 

Keverjük össze a töltelékhez valókat, a felét kenjük rá az egyik szimpatikus brownie lapra. Tegyük hűtőbe fél órára. Olvasszuk meg gőz felett az étcsokit a vajjal, csorgassuk a túróra, mehet vissza a hűtőbe. Ha rádermedt, kenjük rá a túrókrém másik felét is, és mehet rá a másik brownie lap.  

zolikaballag2.jpg

Éééééééééés, most jön a törpék legyilkolása, tök jó lesz, hidd el, Hókuszpók sírna örömében. Vegyél ilyet, mert ez most fiútorta, az meg kék. Nem vagyok sablonos és fantáziátlan, dehogy, lánynak rózsaszín, fiúnak kék, és különben is, ilyen színű pillecukrot bírok felhajtani.

Hozzávalók a cukorfondanthoz:

- 100 g pillecukor

- 35 g porcukor

A pillecukrot egy jénaiban olvaszd össze. Nyitogasd fél percenként, és keverd meg fakanállal, amire ráragad, amit egy kiskanállal próbálsz leszedni róla, de a kiskanálra is ráragad, ó jajj, most már két ragacsos kanál van és csak két kezed van, nézz rémülten, de elszánt arccal! A megolvadt törpökhöz kutyuld hozzá fokozatosan a porcukrot, először fakanállal, aztán később amikor már gyúrhatónak tűnik és vélhetően nem égeti le a tenyeredről a bőrt, kézzel. Előbb-utóbb nyújtható masszát fogsz kapni. Porcukorral megszórt deszkán nyújtsd ki minél vékonyabbra, ez nálam kb. két mm, a végén igénybe vettem az Iván százkét kilóját is, mindig mondtam, hogy nem bírom a nyeszlett pasikat, most egy olyannal mi a fenét kezdtem volna. Mielőtt ráteszed a tortára, kend körbe vajjal kikevert cukorral vékonyan, hogy legyen mire tapadnia a fondantnak. Borítsd rá, lapogasd le, vágd körbe, a maradékból csinálj rá díszeket, amiket szintén vajas cukorral tapassz rá, mert különben lepottyannak. Ballagási tortára ballagási csomag jár baltával, nem én csináltam, de a kreatívabb fajták legyárthatják marcipánból az egész osztályképet.  

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr125364721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jozsefka1 2013.06.20. 11:04:36

Az nem balta, hanem fokos! Nagyon nem mindegy, főleg a mai magyarisztánban. Még majd idegenszívű c..gány, vagy zs...dó leszel.
A torta amúgy jól néz, bár én nem nagyon eszem édességet, de lehet, hogy megkóstolnám.
j.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2013.06.20. 11:32:16

Ez az a süti, amit a cukros szmötyi a végén csak elront. Szerintem a brownie+ túró+csoki kombó pont elég.

Zenóbia 2013.06.20. 11:41:39

@jozsefka1: Igen, tudom, tényleg az. :) kénytelen leszek reménykedni, hogy ők utálják a túró rudit, és el sem olvassák. Bár a túró rudi erősen magyar találmány, ajjajjj. :)

Zenóbia 2013.06.20. 11:49:07

@Chuck Norrisné Mancika: Egyébként tényleg elég, bár el azért nem rontja. Nálam most leginkább a buli kedvéért került rá, mert ha az egyik gyereknek cukormázas torta volt ballagásra, akkor a másiknak is cukormázas torta lesz ballagásra. :)

jozsefka1 2013.06.20. 12:33:57

Ne reménykedj, trollok mindig lesznek.
Amúgy ha jól tudom, az édes túrót szinte csak nálunk, meg talán az oroszoknál eszik. Holland ismerősöm kifejezetten útálkozását fejezte ki, és nem kicsit. (Egy angol meg nem is értette először, miről beszélek neki )
Pedig nem rossz.
j.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2013.06.20. 12:48:10

@Zenóbia:
mondjuk talán egy laza, vékony, roppanós csokibevonat, ami harmonizál a túrórétegek közöttivel?

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2013.06.20. 12:49:07

@jozsefka1: azok az angolok csak meg se szólaljanak, akik tejjel isszák a teát, ami ilyen híg libafosszínű lesz...blöe

mézescsók 2013.06.20. 13:13:17

@Zenóbia: Eredetileg nem magyar. Valamelyik tv csatornán volt róla szó: a Szovjetunióban járt anno gyárlátogatáson valami csoport, ott ismerkedtek meg a túróból, cukorból és vajból készült, csokival bevont valamivel, amit aztán nálunk továbbfejlesztettek.
Mondjuk én nem szeretem a Túró Rudit, a lányom viszont imádja, ezért esélyes, hogy bepróbálkozok vele. És nem ballagásra, mert az még bőven odébb van.

Balt 2013.06.20. 13:38:02

Tele van a tököm ezzel az ordenáré, trágár stílussal netszerte. Itt mi értelme van, az öncélú, magamutogató "feminizmuson" túlmenően? (Csak úgy hemzseg a sok "fakanál" a szövegben.)

De most komolyan!

Zenóbia 2013.06.20. 15:11:23

@Chuck Norrisné Mancika: eredetileg olyan is, zenobia.blog.hu/2013/04/07/turo_rudi_torta_de_tenyleg
lesd meg ezt itt. :) Itt most muszáj volt a színes cucc rá, hogy extrán kitűnjön a tömegből :)

Zenóbia 2013.06.20. 15:17:30

@mézescsók: lesd meg ezt is, ez is nagyon jó volt, és nekem túró rudibb szerű :) zenobia.blog.hu/2013/04/07/turo_rudi_torta_de_tenyleg
Köszi, és tényleg, megnéztem a wikipédián, és ez milyen vicces:"A név – pornográf asszociációk miatt – kisebb botrányt kavart"

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.20. 20:18:26

@Zenóbia: Eddig is olvasgattam a Castle hv-jaidat és imádtam, csendben a távolból. ezt a blogod ma kezdtem el, /index címlap, kicsikét:)/ már a 8. oldalon tartok-visszafelé haladok, de odáig vagyok és meg még vissza is. Ezentúl jobban fogok figyelni rád.
Mondanám, hogy hangosan nyerítek, és csúnyán néznek rám, de ez itt nálunk elfogadott és nem meglepő reakció. (a sütik is tetszenek)

Zenóbia 2013.06.20. 22:50:53

@aggyistenbiri: Óóó, de jó, hogy ezt megírtad! :) Nagyon vigyorogva fogok aludni egész éjjel, és köszi, meg minden! :)
(a Castle szünetében Halottnak a csókot fogok írni a jövő héttől kb., hátha azt is szereted)

mézescsók 2013.06.21. 11:19:28

@Zenóbia: Kösz, remek.
Visszatérve a rudira: ugyan vajon, mi juthatott eszükbe? Csak ennyire nézték magukat? Ezek kicsit kajánul vigyorogtam, de hagyjuk.

De a Te recepteden is derültem - bár inkább magamon, hogy milyen hülye vagyok, miért nem olvasok rendesen -, mert először gyorsolvasással láttam neki és lám, mi jött ki:"...igénybe vettem az Iván százkét kilóját is...Mielőtt ráteszed a tortára, kend körbe vajjal..."
(Az én emberem csak 75 kg, de azért menni fog!)

Kösz a receptet.
Legyen szép hétvégéd - és persze minden kommentelőnek!

Zenóbia 2013.06.24. 14:27:07

@mézescsók: :D ahhoz jó sok vaj kéne :D
süti beállítások módosítása