Zenóbia

Zenóbia

Be van

Bejegyzés alcíme...

2013. január 12. - Zenóbia

dugulva a fülem. A jobb. Emiatt állati vicces volt ropogós zabbizbaszt vacsorázni, minden egyes rágásnál azt képzeltem, hogy az egész városban hallják, hogy zabbizbaszt eszem. Bedugult füllel ne egyetek, csak pihe-puha pépes dolgokat. Ez egy roppant hasznos tanács. Az elmúlt hetem úgy zajlott, hogy fizikailag annyira le voltam lassulva, mint a tetű. Ha megmozdultam, azt lassított felvételben műveltem, az egész heti taposásom egy vicc volt, a nagyanyám is gyorsabban kapkodta volna a lábait. A munkahelyemre pedig minden reggel úgy mentem fel a dombon, mint akit rugdosnak. Már ahhoz is, hogy megmozduljak, rettentő nagy csatákat vívtam önmagammal, mert feleslegesen azért mégse kockáztassuk itt az izmaink épségét. A ruhát egyik nap úgy szedtem ki a mosógépből, hogy amikor hátra volt még egy perc, akkor leültem a kád szélére, hogy na, akkor kivárom. Tíz perc múlva még mindig ott ültem. Ezért jó az elöltöltős mosógép, kiválóan lehet rá relaxálni. Még úgy is, ha már lejárt. Na jó, úgy nem, az csak nekem megy. Szerencsére mára helyreállni látszik a rend, ma már meg bírtam volna előzni egy csigát, ha nagyon akartam volna.

Láttam ma magamról karácsony tájékán készült fényképeket, és arra jutottam, hogy ha az ott tényleg én vagyok, akkor tulajdonképpen egy viszonylag vékony, viszonylag érdekes arcú nő vagyok, karakteres szemüveggel. Nem vagyok az a kimondottan -azonnal össze akarok barátkozni vele- arcú nő, de olyannak tűnök, akivel azért lehet, hogy nem lenne rossz szót váltani, mert esetleg nem teljesen kretén. Érdekesnek tűnök rajtuk, ami örömmel tölt el, mert mindig is érdekes akartam lenni inkább, mint mondjuk bájos, vagy kedves, vagy cuki, de nem gondoltam, hogy sikerült. Persze lehet, hogy kurvára nem is, de azért én most azt képzelem, ti meg hagyjátok, hogy azt képzeljem, mert különben nem lesz több süti. Höh.

Rohadtul nem történt semmi extrán izgalmas ebben az évben, ez maradhatna mondjuk így, köszi. Egyszer mondjuk seggre estem, amikor sétálunk a hóban A lánnyal aki sétál velem. Ma pedig vettünk gourmet alma-fahéj lekvárt, mert irtó jó lehet, meg vadas szószt, mert imádom, de magamnak sosem fogom megcsinálni, meg dobozos szalonnás krumplit, mert röhejes, meg túrót, mert csak. Meg gourmet vaníliás joghurtot, amit holnap fogok megreggelizni és szent meggyőződésem, hogy szar lesz, mert folyton puding ízűnek képzelem, de nyilvánvalóan nem lesz az. Hát, érjétek be ennyivel, most befejezem, mielőtt még felsorolnám az egész bevásárló listánkat, azt képzelve, hogy egy érdekes lánynak a bevásárló listája is az. Igen, feltűnt, hogy a felét már így is felsoroltam, de sosem késő észbe kapni, na.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr615014539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakosII 2013.01.12. 21:45:16

Én speciel ideáig hallottam, hogy valaki zabbizbaszt eszik valahol.
Sajnálattal kell közölnöm, hogy egy érdekes embernek sem érdekes a bevásárlólistája. Én ránéztem a maimra, de nem találtam benne semmi érdekeset.

Zenóbia 2013.01.13. 09:48:44

@csakosII: :D ójajj. az biztosan valaki más lehetett :) Tejkenyér? :D ezt mondom én is, ezért is írtam le "csak" a felét, de van az az állapot, amikor ennyire tudok csak mélyenszántó lenni. Lásd, semennyire. :)

retinax 2013.01.13. 18:36:30

Na de miért vagy így lelassulva? Csak nem egy terhességről van szó? Kíváncsi lennék az érdekes arcodra :)

Zenóbia 2013.01.14. 12:36:44

@retinax: áh, arról tudnék:-) szerintem csak az általános -januárvanmikorleszmártavasz- állapot jött ki rajtam. képet még gyáva vagyok idetenni, majd olyan 30-40 év múlva talán.:-)
süti beállítások módosítása