Zenóbia

Zenóbia

Egyértelmű-e, hogy abban

2012. október 02. - Zenóbia

a két percben szakadt az eső mint az állat és dörgött és villámlott legjobban, míg én eljutottam a buszmegállóig? Hát persze. Emiatt térdig vizes vagyok, beázott a tornacipőm, ráadásul a csatornázás miatt tiszta sáros agyag az utca, így úgy nézett ki, mintha beleléptem volna egy vödör fosba, klassz volt letakarítani, ideális reggeli előtti program. Most viszont meg már nem akarnék megfázni mégsem, úgyhogy rá kéne tenni a vizes lábamat egy radiátorra, ha lenne radiátor a szép új irodánkban, de nincs. A légbefúvó alatt gyertyaállásban zoknit szárítani menő?

A hétvégi sütiből gondolom rájöttetek már, hogy mégsem áldoztak fel rituálisan a múltkori találkozón, én meg arra jöttem rá, hogy annyira azért mégsem változtatott meg a blogolás, hála istennek, már kezdtem aggódni a csodás személyiségemért. A hétvégi süti mellé slambuc is készült bográcsban, nagyon jó volt az egész, családi sütés-főzés, családi megevése a sütött-főzött dolgoknak, délutáni enyhén becsípés a slambuchoz ivott vörösbortól, szép volt az élet szombaton. Még azzal is megajándékozott minket a nap, hogy este simán ki lehetett ülni az erkélyre pár órára, míg az Iván elszívta a szivarját, az is csak kicsit vetett árnyékot az est hangulatára, hogy velünk együtt még harminckét darab poloska ücsörgött az erkélyen. Kinyírtuk mindet, így az első tíz percünk némileg zaklatott volt, de aztán nyugalom és béke és csillagok és tücsökciripelés. Na jó az nem, a tücskök ilyenkor már nem ciripelnek. Gondolom ciripelés helyett virágot visznek a hangyának, hogy behízelegjék magukat télire, éhenhalás ellen. Vagy ilyesmi.  

Ha megszárad a zoknim és a cipőm asszem hazamegyek. A teám is elfogyott, minek is maradnék tovább. A tea meg én függő viszonyba kerültünk egymással az elmúlt években, mivel sikerült annyira magamévá tennem a "sok folyadékot kell inni" alapelvet, hogy képes vagyok több mint négy litert meginni egy nap. Koffeinmenteset meg minden, nem kell aggódni azért annyira, estére nem tikkelek. Viszont ez egy baromság, teljesen felesleges négy liter teát, vagy bármit meginni egy nap, így most leszokóban vagyok, vagy inkább csökkentőben. Annyira azért nem nehéz ám, mint a ciginél anno, úgyhogy nem lesznek dührohamaim vagy ilyesmi, és nyálat sem csorgatok nagyon, ha meglátok egy teafiltert. Csak kicsit. A rohadt dohányzás hogy tud még négy év után is hiányozni időnként, elképesztő. Reggel, tejeskávéval két szál cigi az erkélyen, tökéletes pillanatok voltak ezek az életben. Hát, na!

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr934815030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PrettyWitch 2012.10.02. 23:04:05

Slambuc, bográcsban! De rég ettem, és hogy szeretem! Nyami...

Tea: állj át a teaboltos gyümölcsteákra, nem károsak, és valami isteni finomak...

Zenóbia 2012.10.03. 12:16:57

@PrettyWitch: nagyon finom is volt, jövőre tuti csinálunk megint. Bográcsban minden finomabb :)

A teákkal nem az a baj, hogy károsat innék, mert nem, nagyon finom és egészséges teákat iszom, csak egyszerűen soknak tartom a napi 4,5 litert, meg feleslegesnek is, ezért szeretnék bemenni napi három liter alá. :)

PrettyWitch 2012.10.03. 18:36:54

@Zenóbia: Mi a baj a napi 4-5 literrel? Leszámítva a sűrű WC-látogatást? Tök egészséges! Lehet mondjuk a cukorbetegség tünete, de ha tudod, hogy nincs baj a cukroddal, akkor miért ne ihatnál sokat?

(Hazabeszélek, én is ennyit iszok...)

Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2012.10.05. 10:11:27

aaaaa, milyen jól néznek ki a sütik :)) Csorog a nyálam! Van köztük diétás változat esetleg?
Ketket

Zenóbia 2012.10.05. 11:01:09

@Nyahu: köszi :) nem nagyon van, mert magamnak szoktam néha olyat is kreálni, de azok nem mindig szépek. Annyit szoktam változtatni egyébként, hogy dia-wellness termékeket használok hozzájuk, cukorhelyettesítőt, meg lisztkoncentrátumot, és akkor bármit megcsinálok sokkal kevesebb kcalra jön ki. A múltkor csináltam így piskótát, megtöltöttem diab lekvárral meg sovány túróval, az például tök jó lett. :)

Zenóbia 2012.10.05. 11:08:12

@PrettyWitch: Nincs baj a cukrommal elvileg, a diétázás miatt szoktam rá ennyi vízre, de sokszor nem azért iszom, mert szomjas vagyok, hanem már csak megszokásból, és igazából időnként kényelmetlen is, hogy ennyit megittam. A három liter is bőven elég a szervezetemnek, főleg, hogy mellette még eszem gyümölcsöt is például. Ezzel a mennyiséggel is ritkaságnak számítok, nagyon sokan nagyon keveset isznak. Szerintem is egészséges a sok folyadék, csak a komfort érzés miatt csökkentek rajta egy kicsit. :)

Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2012.10.05. 11:29:31

@Zenóbia: Hú, ez érdekel:) Mert a túrót imádom, és van házi lekvárunk ami szinte csak a gyümiből van:)
süti beállítások módosítása