Jelentem, mindenki életben maradt a városban, bár mikor egy macska ment át előttem, akkor igyekeztem feltűnés mentesen gyorsítani. Ma már nem sírtam, kaptam dinnyés tic-tac-ot (nehogy azt a négy kalóriát elfelejtsem feljegyezni aztán ám), nem rontottam el a váltásokat, meg nem rángattam annyira a kormányt, mint akit elkapott a kezdődő parkinson. Annak viszont, hogy a váltás meg a pedálnyomkodás jól menjen, egyelőre az az ára, hogy nem veszem észre például a lámpát, ami piros, mert annyira boldog vagyok attól, hogy jé, tudok váltani meg taposni. Ismervén a szerencsés alkatomat, most kicsit félek, hogy ha elsőre sírás volt a vége, másodjára cukorkás mosoly, akkor vajon mi jöhet harmadjára? Csütörtök este kiderül. Holnap kicsit inkább iszom, a vezetés helyett.
Hát ezt meg muszáj megmutatnom, mert szerintem ilyen AZTAKURVA látvány, ezek itt kérem a diszkókirálynő körmök. A kezemen csak zöld van, csillám nincs, hogy kifinomult legyek. Nekem azért könnyű az ilyen, mert mivel kizárólag három színből áll a ruhatáram - most itt tesztelhetnélek titeket, hogy aki tudja mind a hármat, az kap egy zacskó mesekekszet - , ezért simán megengedhetem magamnak a durva színű körmöket. Hát ugyehogyugye.