Reggel összefutottam a buszmegállóban a nyolcvanakárhány éves szomszéd bácsival. Nem ő a macskás, a macskás az egy nő, aki mellesleg kommunista, emiatt nem szívlelik egymást a nyolcvanakárhány éves szomszéd bácsival, mert hogy ő meg nem az, és mindketten nekünk fikázzák a másikat lelkesen. A macskás kommunista azért sem szereti a nyolcvanakárhányéves szomszéd bácsit, mert az egyszer visszautasította az ajándék borsólevesét. Biztosan kommunista borsók voltak benne, azért. A nyolcvanvalahány éves szomszéd bácsi az, aki máig kijár a Margitszigetre futni, nem vicc. Na most hogy ezt ilyen szépen levezettem, térjünk vissza a buszmegállóhoz. Nekem hál istennek a köszönésen kívül nem kellett megszólalnom, de gondoljátok végig, milyen állapotba kerültem reggel hatkor egy ilyen monológ végighallgatásától, főleg, hogy tudjuk jól, hogy reggelente körülöttem maximum suttogni lehet, azt is csak nagyon kedvesen:

Nem bírom én ezt az időjárás változást, de hát már a fiatalok sem bírják, azok is panaszkodnak, hogy szédelegnek, nem is csoda, mert az Orbán vagy a Gyurcsány (itt nem sikerült eldöntenem, hogy végül is melyik) felküldi a kémrepülőit, és azok irányítják, hogy ilyen legyen az idő, de hát nem is csoda ez sem, mert az Orbánnak vagy a Gyurcsánynak (itt sem sikerült eldöntenem, hogy most akkor melyiknek is) ez már a harmadik házassága, ez meg mindent elárul, ezért tart itt a világ. Meg azért mert nézze meg ezt a nőt is, hogy lehet valaki ilyen dagadt (a bácsi nem suttog ám, de nem ám, úgyhogy én erősen próbáltam úgy tenni, mint aki a kémrepülőket keresgéli a légtérben), hát mennyit kell ehhez zabálni, én ehetek akármennyit akkor sem hízok, de lehet, hogy beteg, mert a testvére is ekkora, hát hol vesznek ezek magukra ruhát, nem baj majd jön a holokauszt megint, akkor majd lefogynak.

Hát így.