Zenóbia

Zenóbia

Technika ördöge

2011. július 20. - Zenóbia

Tisztára technikai lány lettem az elmúlt időszakban, lett nekem saját laptopom, saját egerem a saját laptopomhoz és saját dvd lejátszóm. Sosem volt még ennyi kütyüm, és a laptopra vigyázni is kell, hogy ne öntsem bele a teámat meg ilyenek, kicsit félek a felelősségtől. Az egér az rózsaszín, hogy ne legyenek kétségeitek, a laptop pedig csak azért nem színes, mert neon sárgát még sehol sem láttam, meg a színesek amúgy is kurva drágák. Most eszembe jutott, hogy teafőzőre is szükségem van, mert a múltkor odatettem két deci vizet benne, és másfél óra múlva néztem arra újra, addigra pedig befeketedett az egész, és füstölt. Azóta lábosban főzöm a teát, mert nem jó nekem akármilyen teafőző, hanem citromsárgát akarok. Ha valaki tudna ebben segíteni, hogy merre lelhetek fel ilyet, az csak szóljon. Ivánnak még nem mondtam, hogy a piros kenyérpirító és a zöld kávéfőző mellé citromsárga teafőzőt akarok, mert még nem szeretnék válni. Ha meg már megvettem, majd elterelem a figyelmét a melleimmel vagy valami.

A dvd lejátszóra azért volt szükség, mert csak úgy tudok tornázni, ha közben sorozatot nézek, jelenleg Castle-t. Viszont a régi azt csinálta, hogy időnként lefagyott, és akkor csak az segített rajta, ha az ember lánya kihúzta a konnektorból, majd újra bedugta, aztán megint kihúzta, megint bedugta, és így tovább, és még mindig a dvd lejátszóról van szó. Anyám szerint ezzel csak változatosabbá tettem a tornámat, mivel hogy a hosszabbító a szekrény tetején helyezkedett el. Szerintem meg nem a tornám lett változatosabb, hanem én egyre idegbetegebb, így aztán egy hét után közöltem az Ivánnal, hogy azonnal most elmegyünk és veszünk egy rohadt lejátszót, mert különben ezt leszedem onnan és végigrugdosom az első szemétlerakóig. Természetesen a veszélyes hulladék lerakóra gondoltam, nehogy megköpködjenek a zöldek.

Az egér pedig egyszerűen csak kellett, és én választhattam, mert ahhoz nem kell akkora szakértelem, és akkor meg nyilván a rózsaszín. És igen, ha rajtam múlna, a lakás úgy nézne ki mint egy giccses vidámpark, de szerencsére nem csak rajtam múlik. És nem, soha nem vennék fel citromsárga vagy rózsaszín ruhát, mert gáz. Vajon azok, akik folyton tiritarka ruhakölteményekben járnak, azoknál meg fordítva van, és otthon minden szürke, meg fekete-fehér?  

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr263082398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása