Tegnap úgy csináltunk, mintha élnénk, koncertre mentünk hétköznap este, és nem befolyásolt minket, hogy korán kell kelni másnap, ihajj-csuhajj. Hollywoodoo koncert volt a Gödörben, egész nap tuningoltam magam, hogy utálni fogom, de aztán végtelen meglepetésemre élőben szerettem őket, szórakoztatóak voltak, jól hangzottak, még táncoltunk is az Ivánnal, vagy valami ilyesmit műveltünk legalábbis. Előttük láthattuk a The Pills nevű zenekart, rájuk a legjobb szó a cukik, nekem bejöttek, bár hangzásilag meg sem közelítették a Hollywoodoot, de hát még van is nekik addig vagy 15 év. Állítólag már hét éve zenélnek, becslésem szerint kb. 9 évesen kezdhették akkor ezt a dolgot. A korosztály megnyugtatóan felhígult a végére, már nem mi voltunk a legidősebbek, Pi rájött, hogy valsz hazamentek a tablettás srácok osztálytársai, gonoszság.
Koncert előtt esküvői megbeszélésen is részt vettünk, nekem kell majd feldíszíteni a templomot, az én kézügyességemmel ez gyerekjáték lesz, harsányan röhögök magamban, vagy sírok, még nem döntöttem el. A kézügyességről mindig eszembe jut, hogy legalább ha türelem társulna a bénaságomhoz, az már okot adna a reményre, de nem, ezt nem örököltem anyámtól. Ő az, aki hatszor nyújtja el a tésztát, hogy belepasszoljon abba a tepsibe, és nem esik kétségbe ha hatodjára is elszakad, hanem összegyúrja aztán ismét nekilát a nyújtófával, és közben nem ráng a szeme, meg semmi. Nekem bezzeg a második után már megy fel a vérnyomásom, és csak azért nem dobom ki a kukába az egészet, mert ha megígértem, hogy süti lesz, akkor süti lesz, egyétek basszus, itt van na.
