Legromantikusabb valentin napi programunk nekünk lesz a világon az Ivánnal, megyünk este Fehérvárra, csinálnak egy MR-t a hátáról. Útközben azért majd nagyon romantikus pillantásokat váltunk egymással, a váróteremben pedig szivecskéket fogunk rajzolni a levegőbe, miközben ábrándosan nézünk a másik szemébe, aztán hosszú-forró csókban forrunk össze, a váróterem többi tagjának nagy örömére. Cuppogunk is majd. Tegnap a házasság világnapján beszélgettünk a nagyival erről a dologról, és ő megállapította, hogy a jó házasság titka a szeretet, én meg, hogy a türelem. Egész jól elboldogulunk mi az Ivánnal ezen a területen, például csak kicsit esett neki zokon, mikor átküldtem a másik szobába, mert szerettem volna megnézni a vámpíros film végét, és nem volt kedvem a fintorgásához, meg a hányós hangokhoz. Nem tehetek róla, nekem bejönnek az alkonyat filmek, a könyveken már régen túl vagyok, azokat is szerettem, biztosan valami génhiba lehet, hát ez van, szaggassatok apró darabokra, aztán gyújtsatok belőlem máglyát, vessetek meg érte. Nemrég láttuk moziban A következő három nap című filmet, amit azzal a cseles megoldással tettek jó filmmé, hogy csak az utolsó húsz perc megnézése után kezded el azt gondolni, hogy az első öt-hat óra nem is volt annyira rohadtul unalmas. Tornázgatok is lelkesen, a nyújtó gyakorlatok a legviccesebbek, mondtam is Ivánnak, hogy te próbáld már meg, hogy leülsz nagy terpeszben, és lekönyökölsz a két lábad közé. Szerencsére nem sikerült neki, mert ha sikerült volna, most nem írnám ezt a bejegyzést itt, mert eltörtek volna az ujjaim is, miközben leugrom a tetőről. Amikor először próbálkoztam ezzel, már ott röhögtem, hogy nagy terpesz, aztán még jobban röhögtem, mikor le tudtam tenni a tenyeremet, de már az is eléggé fájt. Ebből ki lehet találni könnyen, hogy nem igazán voltam sosem egy balett mozgású kislány, mondhatni olyan merev vagyok mint egy darab fa. Azt sem akarom tudni, ha valaki minden különösebb erőfeszítés nélkül le tud hajolni nyújtott lábbal, és eléri a kezével a padlót. Az ilyen emberekkel nem egészséges jóban lenni, ki tudja miféle dolgokra képesek még? 

Kiszelektáltam tegnap két szatyornyi ruhát meg táskát, amit már tuti soha az életben nem fogok felvenni/használni, de még így is maradt kb. hat szatyornyi, amit nem vettem fel az elmúlt három évben, és a következő háromban sem fogok. Képtelen vagyok őket kidobni, mert hát még simán divatba jöhet jövőre például/még belefogyhatok/belehízhatok/jó lesz ha terhes leszek/jó lesz itthonra/wc-t pucolni/farsangi bulira/mi lesz ha kidobom és egy hónap múlva eszembe jut, hogy na most azt kéne felvenni, és keresem és nincs meg, és akkor majd sírhatok. Nehéz a nők élete, én mondom, nem könnyű.