Nem egészen így képzeltem a karácsonyi készülődést, hogy ma még egy darab ajándékot sem csomagoltam be, a vasárnapi adventi gyertyát sem gyújtottam meg kényelmesen a kanapén ülve borral a kezemben, mellettem Iván, reggelente azt sem tudom, hogy most éppen hol is ébredtem, az aggódás mély árkokat vés a szemem alá, csak remélni tudom, hogy ha végre lesz pénzem szemránckrémre akkor az segíteni fog a problémán. A legnagyobb problémám most mégsem ez, hanem hogy ugye ma már hazajöhet az Iván, ugye? és végre odaadhatom neki a születésnapi ajándékát, mert tegnap lett harminc éves, el is gondolkodtunk, hogy ez vajon mennyire pozitív a jövőre nézve, hogy a harmincadikon kórházban ébred.

A hétvégén egyébként sütöttem lúdlábat is meg rákóczi túróst is, de a fotók elmaradtak, mert nincs otthon férjem aki fotózna, nekem meg idegzetem nem volt. Csináltam olyat is, hogy aszalt szilvával töltött csirkemell krumplikrokettel és diómártással, Paprika étterem után szabadon. Most nem azért, de szerintem állati jó lett, bár a mártás inkább pép lett, mint mártás.

Nagyon szeretnék ma már hazamenni végre, és ezt a hazát úgy értem, hogy az Iván a kanapén van, mert másképp nem az igazi. Vagy bánjak óvatosan a kívánságaimmal?