Esélyes, hogy legközelebb már férjes asszonyként fogok bejegyzést írni, szóval most valami nagyon frappánsat kéne alkotnom ide, mint utolsó hajadonként megosztandó gondolatok a nagyvilággal.

Semmi, egyáltalán semmi frappáns nem jut eszembe, valószínűleg ennek az is lehet az oka, hogy utolsó hajadon napjaim egyikét porszívózással, wc pucolással, meg vacsora főzéssel töltöttem, meg pipálgattam a listámon, hogy mit nem felejtek el az esküvővel kapcsolatban. A ruhám megérkezett, mert az is volt ma, hogy elmentünk érte. Épségben hazaért, és most lóg. Nagymama édes volt, hosszan szemlélte a ruhát, majd megérdeklődte, hogy de hát kislányom, de tényleg ilyen magas vagy? Erre én is hosszan szemléltem a ruhát, majd megmutattam neki, hogy én csak eddig fogok érni, a többi az az uszály, csak az majd fel lesz tűzve. Azon kívül, hogy nem akartam kesztyűt, fátylat, diadémot, és Iván nagy szívfájdalmára apró-pici virágocskákat sem a hajamba, még az uszályt sem fogom leengedni, sőt, alig várom, hogy eltüntessem. Emiatt aztán kimaradnak a rét közepén, körülöttem vadvirágokkal és nyolc kilóméter uszállyal ücsörgök nagyon romantikusan fotók. A bokor mögül kikukkantós képeket is bojkottáljuk az Ivánnal, mert nem vagyunk elég giccses lelkek.

Kíváncsian várom hogy lesz végül is ez az egész férjhez megyek dolog, ma éppen nem izgultam kicsit sem, de úgy sejtem, ez még változni fog.

Most megyek, és felfalok néhány krémgolyócskát, amiért a múltkor nagyon megküzdöttünk. Kivilágítatlan földutakon száguldottunk hatvannal, míg utolértük a Family Frost-os autót, és keresztbe álltunk előtte nagy fékcsikorgással, majd Iván kiugrott az autóból, ráfogta a pisztolyt, és kikövetelt egy zacskó bálnás fagyit meg két zacskó krémgolyót.

Esküvő előtt állóknak pedig abszolút kötelező a Ronda ügy Cameron Diazzal, de tényleg. Ez a másik film, az Élet sóján kívül, amiben igazán jó. A film maga teljesen debil, kár lenne kihagyni.