Zenóbia

Zenóbia

Menyecske meg darázs

2010. június 28. - Zenóbia

Ez a menyecskeruha dolog mégsem olyan egyszerű, mint én azt eredetileg gondoltam. Bár egyet találtunk a Kornéliával, amit csak külső segítséggel tudnék le illetve felvenni, és egy dekát sem hízhatnék már szeptemberig. Ugyan már elértem az 58 kg-t amit akartam, (most remélem mindeni üdvrivalog meg minden, mert már jó régen nem említettem semmi ilyen témát, de biztosan mindenki tűkön ülve várta, hogy vajon hova fejlődtek a kilóim) azért ennyire nem vagyok bátor, meg mégiscsak kényelmesen kéne akkor már éreznem magam inkább. A Brigivel meg egy másikat, amiben úgy nézek ki, mint hagymácska, masnival átkötve. De egy cuki hagymácska amúgy.

A pozitívumok közé tartozik viszont, hogy tegnap vettünk egy csomó cseresznyét, szóval most két napig egyfolytában cserkót fogok enni, némi őszibarackkal vegyítve. Bele kell húznom, mert a gyümölcshiánytól bepánikolva, a hétvégén beszereztem még vagy 15 darab almát is, és egy nagy ananászt. Az ananász már elfogyott pénteken, de most gyorsan be kell falnunk a cseresznye-barack párost, különben megrohadnak az almák. 

Bejött egy darázs, és itt köröz a fejem felett. Ágota próbál meggyőzni, hogy ez nem veszélyes fajta, ne pánikoljak. De én nem adom fel az elveimet, és továbbra is pánikolok. De legalább csendben teszem, mert jó fej vagyok. 

Úgy tűnik látszott az arcomon az egyre inkább elhatalmasodó rettegés, mert Ágota hősiesen kinyírta őket, mert mondanom sem kell, időközben kettőre szaporodtak. A dögök.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr992115603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása