Zenóbia

Zenóbia

Már megint időjárás, meg egy kis keresztelés

2010. május 19. - Zenóbia

Nem tudom említettem-e már, hogy amit még az esőnél is jobban utálok, az a szél. Ami több napja fúj, a lelkiállapotom ennek megfelelően alakul. A Pi közben visszavonta, hogy ne káromkodjak az időjárásra, mert a klassz viharok miatt az utcában parkoló 86 autó közül csak az ő szélvédőjét törték be a tetőről lepotyogó cserepek. Köcsög szél.

Folyamatosan az időjárást szidom, komolyan olyan vagyok már, mint egy öreg néni, aki csak morgolódni meg zsörtölődni tud. Bár a fogorvos is jól megnyugtatott tegnap, hogy még van pár jó évem a fogaimmal, aztán fogom csak a hamut mamunak mondani, szóval mostmár nem idegeskedhetek összeszorított fogakkal, mert azzal is csak kopnak. Ezentúl kedvesen és mosolygósan fogok idegbajt kapni.

Egyébként meg ilyen számomra teljesen abszurd és valószínűtlen dolgokat csinálok mostanában, mint például keresztlevelet szerzek, esküvő magazint vásárolok, és bérlet helyett a belépő kártyámat mutatom fel az ellenőrnek. Örült neki. Bár ez utóbbi nem igazán valószínűtlen engem ismerve. A keresztlevél pedig nagyon kellemes meglepetés volt, mert öt perc alatt kiállította nekem egy rövidlátó hölgy, aki ezért egy méterről próbálta elolvasni a betűket, de sikerült neki. Nem kellett sorba állni, és pénzbe sem került. Ráadásul egy nagyjából egy méteres könyvből kereste ki az adatokat, a több ezer kézzel írott bejegyzés közül, ami nagyon tetszett. Szerintem ezt a szokást azért szép lenne megőrizni, hogy kézzel jegyzik be a keresztelteket egy óriási könyvbe. Az is benne van, hogy Apu műszaki rajzoló, Anyu meg szövőnő, és hogy mikor esküdtek, és mindez még több ezer emberről. Jó volt ezt látni. Egy számítógépen nem lett volna ilyen romantikus.

Memóriám sincs, mert ugye elvitték a gonosz memóriaelrabló manók, és nem hozzák vissza. A héten eddig minden nap írtam a Lillának, hogy már csak három-kettő-egy nap van a nyelvvizsgájáig, már biztosan nagyon izgul. Ő meg türelmes lélek, ezért tök nyugodtan minden nap visszaírt, hogy majd jövőhéten vizsgázik, mint már említette. Holnap azért lehet, hogy felhívom délután, hogy hogy sikerült.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr222015563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása