Zenóbia

Zenóbia

Tornacipős próba meg nyál

2010. május 14. - Zenóbia

Iszonyú fáradt vagyok, pedig nem nagyon csináltam semmit ma, de tényleg. Legalábbis semmi igazán fárasztót. Bár lehet, hogy az álmom, amiben egyszerre szerepeltek óriási hernyók, leszbikusok martensben és esküvők úgy, hogy mindez szorosan összefüggött egymással, kissé megviselt.

Délután meg voltunk babát nézni, nagyon tetszett nekünk, jelen pillanatban éppen annyi foga van mint füle, emiatt több liter nyálat hagy maga mögött, bármerre jár. Szerencsére még nem tud túl sok kilométert megtenni rövid idő alatt, így azért könnyen el lehet kapni a nyáltörölgető kendőkkel, amikből a lakás minden pontján volt egy-egy darab. Édes volt.

Holnap meg esküvői ruha próba lesz, izgalmas, még sosem volt rajtam ilyesmi. Ami azért pozitívum, akárhogy is nézzük. Este meg megyünk Kornéliáékhoz, akinek még belül van a Janó, majd beköszönünk neki, és elmeséljük, hogy ő is termelhet majd egy csomó nyálat, ha kijön. Szerintem ennek örülni fognak. Lenyúlom az esküvőszervező füzetéből is a tennivalókat, nehogy itt kimaradjon nekünk valami fontos momentum, mert most eléggé összevissza még az agyam e tekintetben. Viszont már találtam klassz meghívót és idézetet is bele, amire Iván is rábólintott, szóval valóban nem túl nyálas, hanem inkább mókás. Kornélia jó fej amúgy, mert ma felhívott és figyelmeztetett, hogy ne tornacipőben menjek szerinte a próbára, mert az nem mutat majd valami jól. Nahát.

ja, és mennyire tipikus női megoldás, hogy ha az autóban valami hülye zaj van, akkor egyszerűen csak fel kell hangosítani a rádiót és -tadamm!-, máris megszűnt a hülye zaj.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr662003975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása