Nagypéntek van, az én vallásosságom pedig elég képlékeny, de azért ma nem eszem húst. Római katolikusként voltam elsőáldozó, bérmálkoztam, rögtön utána pedig nem mentem templom közelébe csak húsvétkor és karácsonykor. Ma már ez a szám megnőtt évi pár alkalomra az ünnepeken kívül, nagyszülők halálának évfordulója miatt. Ennyi nekem belefér, bár sokszor csak akkor veszem elő az imát amikor kérésem van, vagy félek valamitől. Jellemző gondolom.

Kislányként egy utcabeli barátnőmmel jártunk hittanra és templomba, télen szánkózni lógtunk el mise  helyett, nyáron pedig a vándor körhintásnál lehetett kettőt is pörögni a perselypénzből. Talán havonta kellett gyónni is, amit úgy oldottunk meg, hogy odafelé menet kitaláltunk egymásnak három bűnt, mert kettő mégiscsak kevés, és próbáltunk figyelni hogy ne ismétlődjön az előző heti, mert az ciki. Vajon az idős emberek, akik mai napig rendszeresen gyónnak milyen bűnöket sorolnak fel?

Emlékszem egy bűnre, amit meggyónhattam volna, de nem tettem, mert szégyelltem bevallani. Valószínűleg itt omlott össze a vallásos neveltetésem. Látogatóban voltunk egy másik kislánynál, akitől én elloptam egy rózsaszín-kék mintás radírt. Tudom, hogy nem azért mert ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy márpedig ez nekem kell, hanem azért hogy kipróbáljam megtehetem-e. Olyan 10 év múlva pedig párizsban loptunk egy ruhát, majdnem le is buktunk, móka volt és izgalom. Azóta eltelt még 10 év, vagy még több is, és nem loptam semmit mégsem. Pedig lehetett volna belőlem merész kalandornő. Vagy lopós kis ribanc, nézőpont kérdése.

Ehelyett becsületes állampolgár lettem, aki a gazdagodást nem saját magától hanem a havi lottószelvénytől várja, tartós párkapcsolatban él, minden nap bemegy dolgozni fix munkaidőben, és ráadásul ettől nem is érzi különösebben rosszul magát. Azonnal csináljunk valami botrányosat.

Loptatok-e már valaha?