Zenóbia

Zenóbia

mindenféle motorokról

2010. március 07. - Zenóbia

szeretném megkérni a helyi sámánokat, hogy azonnal járják el a tél és hóűző táncukat, mert nyilvánvalóan elfelejtették.

A lényeg viszont az, hogy Ivánnak lett új motorja. Végül is a sámánok tekintettel voltak ránk, mert legalább a hó nem esett miközben három órán keresztül motorokat tapogattunk meg próbáltunk ki, mármint főleg az Iván. én leginkább fényképeztem, fagyoskodtam, néha felültem hátra, mert azért olyan rendes fiú ez, hogy az is fontos neki hogy nekem kényelmes legyen. Ismerkedtem más motoros emberekkel is, de még van mit fejlesztenem a szakszövegemen, ennyi biztosan kiderült számomra, de úgy tettem mintha tök profi motorosbarátnő lennék. Végül vettünk egy motort, bár nem azt amit eredetileg kinéztünk, hanem egy szebbet, jobbat, újabbat, batmobilosabbat és drágábbat is persze. itt tenném közzé, hogy a következő két hónapra szeretettel fogadunk mindenféle reggeli-ebéd- vagy vacsora meghívásokat, az időpont nekünk mindegy, rá fogunk érni.

Így néz ki a "vas" ezt is tegnap tanultam, de lőjetek le ha ilyeneket kezdek el mondani...

http://parilla.hu/images/vzr%201800%20nk9.jpg

meg így is:

így meg a régi Iván néz ki az új motoron. úgy tűnik mintha nem lenne hová ülnöm, vagy pedig nagyon kéne kapaszkodnom a fönnmaradáshoz, de ez csak a látszat, a nagyon rendes motorosok végül bevallották hova dugták a hátsó ülést.

a távlati terveink mostmár úgy módosultak, hogy Iván egyrészt megnöveszti a haját, hogy befonva tudja hordani, lesz szakálla is, és folyton köpködni fog, ehhez majd szerzünk egy nyitottabb sisakot, mert az praktikusabb lesz. Ami viszont nem lesz, az 8 darab magyar zászló a motor különböző oldalaiba betűzgélve, birodalmi sas, felfestett lángok, címer a háttámlán, illetve menetszélben csapkodó bőrszalagok. renitensek leszünk. 

nekem meg már kinéztünk egy kis tűzpiros robogót, amihez veszünk majd piros bukósisakot és piros kosárkát, piros cipellőm már van, úgyhogy azt szerencsére nem kell, és azzal megyek majd a sarki sparba bevásárolni.

A bejegyzés trackback címe:

https://zenobia.blog.hu/api/trackback/id/tr581815883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása